16 °C Budapest

Mikor üt be a katasztrófa? 350 forintos eurónál!

Pénzcentrum
2009. február 3. 09:00

Szakértők szerint a 320-350 forintos árfolyam lehet az a határ, aminél a devizahitelesek már tömegével dőlnének be, ami nem csak a bankrendszert, de az ingatlanpiacot is magával rántaná - írja a Magyar Hírlap.

A Royal Bank of Canada legfrissebb elemzése szerint a forint gyengülése nem csak a vállalati, de a háztartási szektorra is kihat a rendkívül nagy devizahitel-kitettségünk folytán.

Barcza György, a K&H Bank elemzési igazgatója szerint nyárig ilyen magas, 300 forint körüli euró árfolyamra kell berendezkednünk, és csak akkor kezdődhet enyhülés, ha a világgazdasági folyamatok is kifelé mutatnak a recesszióból.

Németh Dávid, az ING elemzője elmondta: az MNB ugyan be tudna avatkozni, többek között az alapkamat drasztikus megemelésével, ez azonban nem épp üdvös lépés a gazdaság egyébként is lassuló volta miatt, míg az intervenció, vagyis a devizatartalékok forintra váltása szintén nem járható út, hiszen az is csak növelné hazánk sebezhetőségét.

Véleménye szerint azonban a 320-350 forintos árfolyam már komoly károkat, rendszerszintű problémákat okozhatna.

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. május 9. 20:53
Tegnap zárás után jelentett. Kicsit jobbak lettek a Q1-es számai a vártnál és elég jó előrejelzést m...
MEDIA1  |  2024. május 9. 17:00
Olyanra próbálja használni a Mészáros Csoport a helyreigazítás intézményét, amire az egyáltalán nem...
Bankmonitor  |  2024. május 9. 12:54
Gyakran halljuk, hogy az időskori jövedelem jelentős mértékben növelhető a kitartó nyugdíj-előtakaré...
Holdblog  |  2024. május 9. 09:53
Van egy index, amely szerint igazából nem feléljük a Földet, hanem egyre több erőforrást teremtünk m...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm