22 °C Budapest

Újraindulhat a kormány szuperpályázata

Pénzcentrum
2012. november 23. 12:45

Az NGM módosító indítványt adott be a 2012-es költségvetéshez, amely szerint a széndioxid kibocsátási egységek eladásából 2012 során befolyó bevételek majdnem felét energiahatékonyságra kell költeni és a Zöld Beruházási Rendszeren (ZBR) keresztül kell felhasználni. Ezzel a lépéssel még az év hátralevő részében új lendületet kaphatnak az energiahatékonysági beruházások.

A módosítás azt a kb. 18 milliárd forint értékű, az EU szén-dioxid kibocsátás-kereskedelmi rendszerben létrejött nemzeti kvótavagyont érinti, amely a 2008-12-es Nemzeti Kiosztási Tervben értékesítésre félretett mennyiségből, illetve a kibocsátás-kereskedelemi rendszerbe belépő új üzemek számára félretett, de fel nem használt mennyiségből keletkezett.

A módosítás értelmében a bevételek fele az általános költségvetésbe kerül. A megmaradt összegből levonják a fejlődő országoknak még 2009-ben ígért klímavédelmi fejlesztési segélyek összegét (kb. félmilliárd Ft) A maradék fordítható "energiahatékonysági programokra". Ennél közelebbi meghatározást nem ad az indítvány. A ZBR-ben már most is több mint 10 Md forintnyi befogadott, de forráshiány miatt nem támogatott projekt van. Ezek jórészt kifizethetők lesznek, ha a teljes kvótavagyont értékesítik.

"Nagyon jó hír ez a módosító indítvány, a MEHI már 2012 nyarán javasolta a Kormánynak, hogy a 2012-es kvótabevételeket a ZBR keretében energiahatékonyságra fordítsa. Ez a leggyorsabb és leghatékonyabb módja annak, hogy ezeket a forrásokat csatasorba állítsuk a munkahelyteremtésért és a gazdasági növekedésért, és az éghajlatváltozás ellen vívott harcban. Reméljük, hogy a 2013-től rendszeresen érkező évi 15 milliárd forint kvótabevételt is energiahatékonyságra, különösen épület-energiahatékonyságra fordítja a Kormány. Ez így történik Németországban, Franciaországban és más tagállamokban. 2013-tól viszont a jelenlegi ZBR-nél sokkal hatékonyabb, kedvezményes hiteleket is adó rendszert kéne kialakítani, illetve a karbonforintokat összekapcsolni EUs támogatásokkal, illetve kereskedelmi banki forrásokkal" - modta Bart István, a Magyar Energiahatékonysági Intézet Kft. (MEHI) igazgatója.

 

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 19. kedd
Ivó, Milán
21. hét
Május 19.
Forrásvizek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem