A legjobban és a legrosszabbul kereső nemzetgazdasági ágak között majdnem tízszeres a bérkülönbség, több megyében pedig a legjobban fizetettek csak a fővárosi átlagbért keresik meg.
Az elemzők szerint a hazai gyermekszám csökkenés magyarázata az lehet, hogy a koronavírus elleni védőoltás vélt mellékhatásai miatt a nők egy része elhalasztotta a gyermekvállalást. A szakemberek viszont arra is felhívják a figyelmet, hogy a gyermekvállalásnál rendkívül fontos szempont a nők foglalkoztatása, a megélhetés és a lakhatás is. A HelloVidék ezen felül rákeresett arra is, mely megyékben a legdrámaibb a népességfogyás, hol született tavaly a legtöbb és a legkevesebb baba.
Tény, hogy Magyarország lakossága egyre kisebb mértékben, de évtizedek óta folyamatosan csökken. A legfrissebb, 2022-es KSH adatok szerint már 9 millió 700 ezer alatt van a lakosság száma. Az előrejelzések szerint pedig 2080-ra egymillióval lesznek kevesebben az országban, mint jelenleg. A fordulópont a születések és a halálozások egymáshoz viszonyított arányában 1980 után következett be, azóta évről-évre többen halnak meg, mint ahányan születnek, miközben csökken a születések száma is.
A gyermekszám csökkenésének mértéke Magyarországon egyébként az 1980-as években volt a legerőteljesebb. A népesség csökkenésének meghatározó mérőszáma a természetes fogyás. Ami azt jelenti, hogy a halálozások számának a csökkenése kisebb, mint a születések számának a csökkenése, így a fogyás nő. Ehhez a Covid-19 járvány, a maga mutatóival csak hozzátett - de erről korábban a Hellovidék már itt írt.
2010 és 2019 között (a Covid-19 járvány előtti időszakban) a népesedési folyamatok a következőképp alakultak - a KSH adatai szerint:
- Az élveszületések száma: 2010-ben 90335 volt, 2019-ben 89193-re változott, némileg tehát mérséklődött.
- A halálozások száma: 2010-ben 130456 volt, 2019-re 130 ezer alá csökkent (pontosan 129603 fő volt), tehát ha kismértékben is (0,7%-kal), de szintén csökkent.
- Teljes termékenységi arányszám: 2010-ben 1,25 volt, 2019-re 1,49 lett.
2020-ban a gyermekvállalási kedvet mutató termékenységi ráta 1,56 lett. Abban az évben 92 233 gyermek született, ami 3,4 százalékkal, 3.040 kisbabával több, mint az előző évben. Az adatokból azonban az is kiderült, hogy a koronavírus az év végére látható többlethalálozást is eredményezett. A világjárvány aztán 2020-ban rendesen beütött, megugrott a halálozások száma: 141 002 fő volt, 11 399 fővel többen haltak meg, mint előtte évben - a KSH adataiból legalábbis ez olvasható ki.
A 2021-es évben a születések száma Magyarországon kismértékben csökkent, a halálozásoké viszont tényleg jelentősen emelkedett, ennek következtében a KSH adatai szerint a természetes fogyás a 2020. január–szeptemberi 25 087 fővel szemben
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
66%-kal több, 41 670 fő volt.
Tavaly aztán november (54,4%-kal többen haltak meg) majd december újfent fekete hónapnak számított a halálozásban.
Mi történik, a hazai mutatók mit jeleznek?
Ha érdekelnek a részletek, akkor olvasd el a HelloVidék teljes elemzését!
Hiába a sok támogatás, egy halmozottan sérült gyermekkel szinte biztos az egzisztenciális lecsúszás!
Egy súlyosan, halmozottan sérült és/vagy tartósan beteg kisgyermek ellátása rendkívüli összegeket emészt fel.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- "A vírus feszegeti a határait" - Kemenesi Gábor aggódik
- Támadás ért egy rabszállító konvojt Franciaországban, két fegyőrt megöltek
- Rusvai Miklós: már Magyarországon is megjelenhetett az új Covid-variáns
- Teljes pályazár az M1-esen Győr felé
- Csodával határos orosz menekülés a felrobbantott autóból
- Börtönre ítélték a nádudvari tragédia okozóját