Baleset miatt mindkét irányban lezárták az M1-es autópályát csütörtök délután Bicskénél. A rendőrség tájékoztatása szerint egy ember meghalt.
Az egészségügyi dolgozók ingyenes utazásának részleteit ismertette a MÁV és Volánbusz szombaton.
A két közlekedési társaság arról tájékoztatta közleményben az MTI-t, hogy az ingyenes utazásra való jogosultságot az egészségügyi szolgáltató vagy fenntartó által 2019-ben vagy 2020-ban kiállított, személyi igazolvánnyal és lakcímkártyával együtt érvényes utazási utalvánnyal, továbbá az egészségügyi szolgáltató, fenntartó által kiállított igazolással, valamint az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító hatósági igazolvánnyal lehet igazolni.
Emlékeztettek arra, hogy az utazási kedvezményre jogosító, március 31-ig érvényben lévő igazolványok, igazolások és utalványok a veszélyhelyzet megszüntetését követő tizenötödik napig érvényben maradnak. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium rendelkezése szerint az egészségügyi dolgozók a MÁV-START, a MÁV-HÉV, a GYSEV, a Volánbusz és más helyközi autóbuszos szolgáltatók járatait használhatják ingyenesen.
A BKK-n is
Az Operatív Törzs mai határozatával összhangban, Karácsony Gergely Budapest főpolgármesterének döntése alapján a Budapesti Közlekedési Központ járatain is ingyenesen utazhat minden egészségügyi dolgozó a vészhelyzet megszűnéséig. A díjmentes utazásra való jogosultságot többfajta dokumentummal lehet igazolni.
A járványhelyzetben mutatott kimagasló munkájukért minden egészségügyi dolgozó ingyenesen utazhat a MÁV-START, a MÁV-HÉV, a GYSEV, és a VOLÁNBUSZ Zrt. járatain. Erről ma délelőtt, 11 órakor tájékoztatott az Operatív Törzs. A helyközi szolgáltatók mellett az ingyenes utazás lehetőségét a Budapesti Közlekedési Központ is biztosítja az egészségügyi dolgozók számára, ezzel is segítve a koronavírus-járvány elleni védekezést.
Hogyan igazolhatják az egészségügyi dolgozók utazási jogosultságukat? A korlátlan díjmentes utazási jogosultság?
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- az egészségügyi szolgáltató, vagy fenntartó által kiállított igazolással, vagy
- az egészségügyi szakképesítéssel rendelkező személyek részére kiállított, az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító hatósági igazolvánnyal vehető igénybe.
- Ha a fentiek közül egyik sem áll az utas rendelkezésére, akkor az egészségügyi szolgáltató, vagy fenntartó által 2019-ben, vagy 2020-ban kiállított évi 12 alkalmas "Utazási utalvány", valamint a személyi igazolvány és a lakcímkártya együttes felmutatásával is lehet díjmentesen utazni.
Az utazási kedvezmény igénybevételére jogosító, 2020. március 31-ig érvényben lévő igazolványok, igazolások és utalványok érvényben maradnak a veszélyhelyzet megszüntetését követő tizenötödik napig. Az Utazási utalványra a jogosultság ellenőrzése során nem kerül bejegyzés.
A BKK arra kéri az egészségügyi dolgozókat, hogy utazáskor mindig tartsák maguknál a felsorolt dokumentumokat. A díjmentes utazás a vészhelyzet kihirdetésének lejártáig vehető igénybe.
Egy időre fellélegezhet több százezer magyar: nemsokára viszont újra itt a feketeleves, készülhetnek
Az átmeneti időszak kora nyári allergénjei közül a pázsitfűfélék pollenkoncentrációja jellemzően a közepes-magas tartományban alakulhat.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Velkey György: elindult a konszolidáció, de még mindig több tízmilliárdnyi adósságállomány terheli a teljes kórházi rendszert
- Nem enged Irán a rakétaprogram ügyében
- Jó negyedévet zárt az OTP
- Többen meghaltak az Egyesült Államokban az újabb tornádókban
- A Hamász felfüggesztette a tűzszüneti és fogolycsere-tárgyalásokat a rafahi támadás miatt
- Két vármegyében is kellemetlen meglepetés érheti az autósokat