Az év első három hónapjában 7,1 millió vendégéjszakát könyvelhettek el a magyarországi szálláshelyek,
A Külügyminisztérium január 27-én turisztikai, utazási szempontból az I.-es, vagyis az utazásra nem javasolt biztonsági kategóriába tette át Kína Hupej tartományát, amely eddig a "Fokozott biztonsági kockázatot rejtő országok és térségek" (II. kategória) közé tartozott, szúrta ki a Pénzcentrum. Ma pedig az utazással kapcsolatos friss információk között az szerepel: a járvány a bejelentés óta már a tartományon kívül is megjelent (Kína több régiójában, Hongkongban, Makaón, Tajvanon, Dél-Koreában, Vietnámban, Thaiföldön, az Amerikai Egyesült Államokban és Ausztráliában is) több mint 6000 megbetegedést és mintegy 132 halálesetet okozva.
A Külügyminisztérium ma reggeli közlése szerint azt javasolja, a Wuhan tartományba tervezett utazásokat halasszuk el:
A konzuliszolgalat.kormany.hu oldalon elérhető tájékoztatás szerint az Utazásra nem javasolt térségek közt két kategória létezik: az I.-es, amelybe a nem javasolt térségek tartoznak, és a II-es, Fokozott biztonsági kockázatot rejtő országok és térségek. Január 27-én Kínán belül Hupej tartomány teljes területe a II-esből az I-es, vagyis a nem javasolt kategóriába került át, az indok pedig: "az atípusos tudőgyulladásos megbetegedések, a koronavírus járvány kitörése".
Hupej tartomány mellett Zhejiang, Kanton, Hunan, Henan, Anhui, Csungking, Shandong, Jiangxi és Sichuan tartományok számítanak a legfertőzöttebb területeknek, ezekben a tartományokban lépte át az igazolt betegek száma a 100 főt. Pekingben 91, Sanghajban 80 főt tartanak számon.
A WHO jelzése szerint Thaiföldön 14, Vietnámban 2, Kambodzsában 1, Tajvanon 8, Szingapúrban 7, Japánban 4, Dél-Koreában 4, Malajziában 4, Indonéziában 3, Srí Lankán 1, Franciaországban 4, Németországban 4, az Amerikai Egyesült Államokban 5, Ausztráliában 4, Kanadában 1 megbetegedést észleltek eddig, mind Wuhan-ból érkezett személyeknél. A legfrissebb adatok szerint immár emberről emberre is terjed, ismert gyógymódja jelenleg nincs, ez idő szerint csak a tünetek kezelését tudják megoldani.
A megbetegedés kellő körültekintéssel kerülhető el, az ellene való védekezés a higiéniai szabályok fokozott betartásával lehetséges (gyakori és alapos kézmosás, fertőzött személyekkel való érintkezés elkerülése, nyers vagy ismeretlen eredetű hús - és tejtermékek fogyasztásának mellőzése).
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Egy időre fellélegezhet több százezer magyar: nemsokára viszont újra itt a feketeleves, készülhetnek
Az átmeneti időszak kora nyári allergénjei közül a pázsitfűfélék pollenkoncentrációja jellemzően a közepes-magas tartományban alakulhat.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Mérgező anyag – kiderült, miért ömlött fekete víz a Tápióba
- Új funkcióval bővül az EgészségAblak – indul az online időpontfoglalás
- Jobboldali politikusokat is megtámadtak Németországban
- Újabb magyar sportoló szerzett olimpiai kvótát – csak nem magának
- Már nem gyanúsított a Nemzeti Színház ügyelője a színpadi baleset ügyében
- Összeégett holttestet találtak Szolnokon