16 °C Budapest

Klíma nélkül a műtőkben: órákon át izzadnak az orvosok

MTI
2015. augusztus 11. 08:28

Még a nemrég felújított, illetve épített kórházakban sem klimatizált minden kórterem, az elavult épületekben működő egészségügyi intézményekben pedig kánikula idején sokszor elviselhetetlen hőségben, akár többórás műtéteknél kell helytállniuk az orvosoknak, asszisztenseknek - írta keddi számában a Napi Gazdaság.

Molnár Attila, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének elnöke a lapnak azt mondta: energetikai szempontból az egészségügyi infrastruktúra jelentős hányada korszerűsítésre szorul, ami a fűtési-hűtési rendszerekre is igaz. Ám nem mindegy, milyen klímaberendezés működik egy intézményben - tette hozzá. Szerinte a kórházakban a központi légkondicionálás jelenti a megoldást. Ezek költséghatékonyabbak, bár a klimatizálással becslések szerint 30-40 százalékkal megemelkednek az energiaköltségek. Egy épület hűtése ráadásul nem egyszeri beruházás, a klímaberendezés rendszeres karbantartása szintén komoly kiadás, viszont nem hagyható el, amint azt az Egyesült Államokban kitört legionellajárvány is bizonyítja.

Nagy Péter, a Szent János-kórház orvos igazgatója a lapnak azt mondta: a műtők levegőcseréjét szigorú előírások szabályozzák, ez pedig csak speciális megoldásokkal biztosítható. Egy ilyen berendezés legalább másfél millió forintba kerül, nem véletlen, hogy intézményükben nem is mindegyik műtőben megoldott. Az operáló személyzet emiatt komoly terhelésnek van kitéve: egy 3-4 órás műtét során, amelyet steril ruhába beöltözve, 40 fokban kell végigcsinálnia, akár 1,5 liter folyadékot is veszíthet a szervezet. Hőségriadó idején ezért, más kórházakhoz hasonlóan, a halasztható műtéteket későbbi időpontra teszik át, ami a betegeknek is kedvezőbb.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem