23 °C Budapest

Neked is csökkenhet a cafeteriád: a cégek kétharmada így dönt!

Pénzcentrum
2010. január 20. 09:17

Tavaly év végi felmérések alapján a cégek közel kétharmada dönt úgy idén, hogy a dolgozónak járó cafeteria nettó összegét az új adóteher összegével csökkenti - írja a Napi.

A Hay Group 2009 decemberében végzett felmérése szerint a jogszabályi változások ellenére nem lesz idén radikális változás a hazai cégek cafeteriagyakorlatában, megszüntetésről pedig szinte egy cég sem beszél.

A vállalatok 68,4 százaléka természetesen megszünteti a magasabb adózású juttatási elemeket - így a hideg étkezési utalványt - , a többi elemnél pedig a cégek egyharmad-egyharmad arányban hárítják át, vállalják magukra, vagy osztják meg a magasabb adóterheket az alkalmazottakkal.

A felmérés szerint idén átlagosan 13,5 százalékkal emelik a vállalatok a keretösszeget, azonban a dolgozók csak a 2009-es juttatások 91 százalékát kapják meg, az adóterhek következtében.

A Sodexo tavalyi felmérése szerint a cégeknek mindössze 18 százaléka tervezte idénre, hogy csökkenti a cafeteria mértékét, de hogy a valóságban mi fog történni, majd csak februárban derül ki, hiszen a többség januárban nyilatkoztatja dolgozóit a béren kívüli juttatásokról.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 24. péntek
Kinga, Kincső
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?