A hamis sör fogyasztásával járó egészségügyi kockázatra hívták fel a figyelmet a kínai hatóságok, miután a napokban több ismert nyugati sörmárka hamisított verziójára bukkantak Pekingben -írja a hamisitasellen.hu.
A hamis sörök fogyasztásának veszélyeire hívta fel a figyelmet Wei Jinsheng, a pekingi minőségellenőrzési hivatal vezető munkatársa. A szakember közlése szerint a hamisítványokat az egészségügyi előírásoknak nem megfelelő körülmények között gyártják: a hamis alkoholos italok kis műhelyekben készülnek, ahol sem a helyiség, sem a gyártási eszközök nem esnek át fertőtlenítésen a gyártás megkezdése előtt.
A szakértő beszámolója szerint a hivatal ellenőrei a közelmúltban több közkedvelt nyugati sörmárka hamisítványaira is rábukkantak a kínai főváros legismertebb bárjainak és hoteleinek otthont adó Chaoyang kerületben. A napokban egy razzia során négy személyt értek tetten, amint Budweiser, Corona és Carlsberg márkájú sört hamisítottak. Az akció során 10 karton hamisítvány került elő. Wei szerint a Chaoyang körzet a sörhamisítók egyik bázisa: 2007-ben egy akció során például több mint 7000 karton hamisítványra bukkantak a hatóságok.
Wei szerint a hamisítóknak relatíve könnyű dolguk van a termékeik értékesítésével, mivel több sörmárkának is meglehetősen hasonló az ízvilága, ráadásul a hamis alkohol olcsó ára miatt kereslet is van a szórakozóhelyek részéről.
Garry Lu, a Carlsberg kínai marketingrészlegének munkatársa azonban bizakodó a cég hamisítás elleni stratégiájával kapcsolatban. Mint mondta, ellenőreik rendszeresen ellenőrzik a pekingi bárok kínálatát, ezek során 2009-ben összesen 5 alkalommal bukkantak hamisítványokra.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A pekingi minőségellenőrök 2009-ben mintegy 15 alkohol-hamisítási ügyben, köztük sörök, likőrök, kínai és külföldi borok ügyében jártak el.
Felejtsd el az olcsó húsvéti sonkát: a húsipari szakértő elárulta, miért fizethetünk rá a spórolásra
Húsvéti sonkavásárlás 2026: Kötözött vagy gyorspácolt, áztatva vagy főzve, olcsón vagy horror áron – mutatjuk, mire érdemes figyelni az ünnepi asztalra kerülő sonka kiválasztásakor
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








