A Vám-és Pénzügyőrség Központi Járőrszolgálat Parancsnoksága munkatársai - a társhatóságok közreműködésével - razziát tartottak tegnap a Józsefvárosi piacon.
Az ellenőrzés eredményeként az egyik konténerben mintegy 13 ezer darab különféle hamisított játékot, ruházati kiegészítőt, illetve jogellenesen forgalomba hozott DVD-t, CD-t találtak a járőrök.
Szintén a tegnapi napon a Vám- és Pénzügyőrség járőreinek akciója során Rajkai közelében egy kamion akadt fenn az ellenőrzésen. A Szlovéniából érkező, kínai feladótól származó konténerben a vámokmányok szerint több, mint 20 tonnányi különféle árut szállított a szlovén járművezető. A konténer teljes átvizsgálása során a vámokmányokon nem szereplő áruk kerültek elő. A pénzügyőrök közel 64 ezer darab különféle mobil telefon tartozékot, öngyújtót, iránytűt, és ébresztőórát találtak, melyek az előzetes szakértői vélemény alapján igen gyenge hamisítványok.
A vámhatóság a két esetben az összesen 61 millió forint értékű hamis termékeket lefoglalta, és ismeretlen tettes ellen áru hamis megjelölése bűncselekmény, szerzői vagy szerzői jogokhoz kapcsolódó jogok megsértése bűntett, illetve csempészet bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított.
Különleges termékek érkeznek a Lidl, Tesco, Penny áruházaiba: ilyen akció csak egyszer van egy évben
Alig pár hét, és itt a sulikezdés. Ezt a boltok is tudják, úgyhogy nagyüzemben tolják az iskolakezdési akciókat.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







