Ezúttal nem vacakolt a Lidl: a kísértetház után is van élet

Pénzcentrum
2009. december 1. 12:32

Újabb Lidl üzlet nyitja meg kapuit Győrben, ahol lassan a bevásárlóközpontok, boltok - kis túlzással - egymás hegyén-hátán épülnek -írja a kisalfold.hu.

December 10-én nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt a Lidl harmadik üzlete Szabadhegyen, a Bilux főhadiszállásának szomszédságában. Ezzel a német üzlethálózat egy éven belül harmadik boltját adja át Győrben.

Az első győri boltot csak "kínkeservesen" nyithatták meg a németek: hónapokig kísértetházként állt az épület, az engedélyezési eljárás elhúzódása miatt. A második és a harmadik Lidl beüzemelése ugyanakkor ennél jóval gyorsabban történt.

A lap szerint még mindig komoly nyereséggel kecsegtető üzletet jelent bevásárlóközpontot, vagy főként élelmiszerre alapuló üzletet nyitni a kisalföldi fővárosban, vagyis nyilvánvalóan vannak tartalékok Győr vásárlóerejében.

Csak 2009-ben a két Lidl bolt mellett megnyílt a Duna Center, az ETO Park - utóbbi két bevásárlóközpont egyébként ugyanarra a napra időzítette az első nyitást -, az Aldi szintén a Fehérvári út közelében nyitott új áruházat. A kisalfold.hu információi szerint ráadásul az Auchan sem tett le győri terjeszkedéséről.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 21. csütörtök
Konstantin
21. hét
Május 21.
Szeged napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?