0,00014 euró, vagyis 0,037 forint: ennyit ért egy német munkavállaló állása, legalábbis főnökének, aki ekkora összegű áramlopásért rúgta ki beosztottját, mert az munkahelyén töltötte fel mobiltelefonját.
Úgy látszik, nincs az a banális vétség, amiért a német cégek ne lennének képesek kirúgni munkavállalóikat: nemrégiben az "Emmely-eset" miatt volt hangos a sajtó, melyben egy asszonyt azért rúgott ki munkaadója, a Kaiser's Tengelmann AG, mert két üres üveges bónt, alig több mint egy euró értékben megpróbált elsikkasztani.
A mostani eset azonban még ennél is nevetségesebb összegről szól: 0,00014 euróról, vagyis 0,037 forintról. Ennyivel rövidítette meg cégét az az 51 éves férfi, aki egy alkalommal munkahelyén töltötte fel lemerült telefonját.
A cégvezető állítása szerint a több mint 14 éve alkalmazásban álló, pakisztáni származású Mohammed Sheikht nem csak azért rúgták ki, mert a cégnél tilos a mobiltöltés, de még egy munkagépet is lefotózott telefonjával az alkalmazott, ami kémkedésnek számít.
Sheikh elmondása szerint esze ágában sem volt kémkedni, mindössze ötéves kisfia kérést teljesítette, aki kíváncsi volt, hol dolgozik apja. Ráadásul ezt korábban főnökével már le is rendezte, aki felszólította, hogy többé ilyet ne tegyen, és még fél órás munkabért is levontak fizetéséből.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A férfinak a telefontöltés esete után azonnali hatállyal felmondtak, aki munkaügyi bírósághoz fordult, ahol azt javasolták, egyezzenek meg a felek abban, ha többé nem fordul elő sem fotózás, sem telefontöltés, ismét állhasson munkába Sheikh, ezt azonban a cég elutasította.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Teljesen átalakul a Windows Start menüje – mutatjuk a részleteket
- Ámokfutás Óbudán: kiderült, miért jár 64 büntetőpont
- Ma még napszemüvegre is szükség lehet, de sajnos már nem sokáig - időjárás-jelentés
- Rákkeltő anyagot találtak a legtöbb autó utasterében
- Nem mindennapi veszély miatt figyelmeztették itthon a sofőröket
- Nincs megállás, megint többet fizethetnek a magyar autósok