Bár még csak két hét telt el az évből, máris komoly jelölt akadt az idei év legmegdöbbentőbb bírósági döntései kategóriájában. Egy perui bíróság ugyanis úgy döntött, nem lehet egy munkást kirúgni azért, mert munka közben részeg volt.
A perui legfelsőbb bíróság döntésének előzménye, hogy Pablo Cayot elbocsátották a chorrillosi önkormányzatnál betöltött gondnoki állásából, mivel részegen dolgozott. Az ítélőszék azonban úgy látta, hogy Cayo kirúgása túlkapásnak minősül, mivel hiába dolgozott részegen, nem akart senkit sem megtámadni vagy megbántani. A bíróság úgy ítélkezett, a kicsapongó gondnokot vissza kell helyezni az állásába.
A legfelsőbb bíróság annak ellenére sem hajlandó felülvizsgálni a döntését, hogy azt a kormány is kritizálta, szerintük ugyanis a veszélyes precedens teremtenek ezzel. A döntés ugyanis arra ösztönözheti a munkavállalókat, hogy nyugodtan relaxáljanak a munkahelyükön, nagy baj úgysem lehet belőle.
A chorrillosi polgármester szintén kiakadt, Cayo ugyanis egyike volt azon négy embernek, akit részegsége miatt elbocsátottak. Ő ugyan nem okozott zavart és kárt, másik két dolgozó azonban sofőr volt, akik bárkit elüthettek volna. Csak remélni lehet, hogy a perui bíróság nem lesz annyira nagyvonalú, hogy részeg sofőröket is visszahelyez a gépjárműveikre.
Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
- Drámai felvételek: gyilkos tornádó tarolta le az iowai kisvárost
- Bajban azok az autósok, akiknek most kellene műszaki vizsgára vinni a kocsijukat
- Anekdotákkal lehet melegíteni az Európa-bajnokságra
- Robbanás történt egy tízemeletes társasházban Tapolcán
- Nagy Márton: maradjon a kamatplafon!
- Mérleget vont az országos akciója után a rendőrség