Csődvédelembe menekült a Saab, miután sem anyacége a General Motors, sem a svéd kormány nem tudta megemelni a tőkéjét. Azt ígérik, hamar meglesz az átszervezés.
A társaság ugyan mind állami, mind magáncégeket keresett, hogy rendbetegye megbillent anyagi helyzetét, ám sehonnan nem kapott segítséget. Sőt, anyacége, a General Motors épp a héten jelentette be, hogy hamarosan ő is csődvédelem alá helyezheti magát. Bár az ígéretek szerint alig három hónap alatt megtörténnek a szükséges átszervezések, a történelmi adatok meglehetősen borúsak: a Saab az utóbbi 20 évben mindössze egyszer tudott nyereséget termelni.
A General Motors maga is szabadulna a Saabtól, ezért azt szeretné, ha jövőre függetlenné válna a cég. A termelés egyelőre nem áll le, az hitelezők és az érdeklődő befektetők három héten belül kapják készhez a cég átstrukturálásának terveit. Ami nem lesz könnyű feladat, hiszen a General Motors azzal, hogy igyekezett a tömegeknek is elérhetővé tenni a Saabot, épp exkluzivitásától, eleganciájától fosztotta meg a patináns márkát.
Kiadták a legmagasabb riasztást: 38 fokos pokoli kánikula és váratlan viharok csapnak le az országra
Kedden is folytatódik az extrém hőség.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







