Egészen újszerű ötlettel állt elő egy kínai ingatlanfejlesztő cég: az általa árusított lakások mellé állást is szerez a beköltözőknek.
A válság ugyanis Kínát sem hagyta érintetlenül: a nagyvárosokban egyre kevesebb a munka, és a vidéki munkakeresők jó része kénytelen munka híján hazatérni. A sanghaji fejlesztőcég saját tevékenységét a szociális felelősség körébe sorolja, más elemzők azonban egyszerű marketingfogást látnak az akció mögött.
Bár Kínában a városi ingatlanon ára tavaly decemberben alig 0,4 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi szinthez képest, a különbségek szembeszökőek az országban. Sanghaj és Peking ingatlanpiacán jelentős volt a csökkenés, egyes ingatlancégek akár 30 százalékot is lenyestek az árból, csak sikerüljön túladni a lakásokon.
A várakozások szerint azokon a területeken, ahol még nem indult be az árak zuhanása, idén ez minden bizonnyal megtörténik, ugyanis a gazdasági válság miatt 20 millió kínai hagyta ott a nagyvárosokat és tért haza vidékre, mert nem talált munkát.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







