-1 °C Budapest

A lakásárverés alternatívája: a Fannie Mae már tesztelgeti

Pénzcentrum
2009. január 9. 16:00

Az USA egyes államaiban, illetve városaiban, mint például Phoenixben, vagy Orlandoban az ingatlanok értéke kevesebb mint egy év alatt harmadával csökkent, ami rengeteg jelzáloghitellel rendelkező család számára elkerülhetetlenné tette az árverést. Ez persze a bankoknak sem leányálom, így a Fannie Mae most új "kiúton" töri a fejét.

Az új program, melyet a Fannie a két említett térségben tesztel most, engedélyezi a hiteladósoknak, hogy a fennálló tartozásuknál alacsonyabb áron értékesítsék ingatlanjukat, természetesen a különbözet elengedése mellett. Ez az úgynevezett short sales.

Ez nem egy új találmány az Egyesült Államokban, sőt egyre több bank igyekszik ezt a gyakorlatot alkalmazni az árverések helyett, azonban egy novemberben készített felmérés alapján a short sales bank általi engedélyezése, lévén, hogy minden egyes érintett féllel meg kell egyezni, több mint 8 hetet vesz igénybe, márpedig az ingatlanpiacon mostanság ennyi idő alatt igencsak nagyot tudnak változni az árviszonyok.

Éppen ezért a Fannie most arra törekszik, hogy ezt az átfutási időt minél jobban lerövidítse, és a bank valamint az ügyfél már az előtt meg tudjanak egyezni az eladási küszöbárról, mielőtt az újdonsült tulajdonost megtalálnák.

A short salesen mindkét fél nyer, a bank azért, mert felmérések alapján a hosszadalmas procedúrával járó árveréseken átlagosan 40 százalékos veszteséget szenved el, szemben a short sales 19 százalékos veszteségével, a hiteladós pedig azért, mert bár ez is rontja a hitelminősítését, amely alapján később ismét kölcsönhöz juthat, de mégsem olyan drasztikusan, mint egy árverés esetén. Itt ugyanis a két fél megállapodásáról van szó.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Szkeptikusok szerint azonban a Fannie próbálkozása megkésett, és gyenge is, mostanra ugyanis az árak már drasztikus ütemben zuhannak. Ennek ellenére a pilot projektben már több mint 400 lakást regisztráltak, melyek tulajdonosai így próbálnak meg kikerülni az adósságcsapdából.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 2. 18:10
A tehetség útja címmel közös rádióműsort indított a Nemzeti Tehetség Programot működtető, állami tul...
iO Charts  |  2026. február 2. 13:48
Több mint egy évszázada a közlekedési ipar a fosszilis tüzelőanyagokra épül. Az autók, a buszok, de...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 31. 16:44
Két cég osztalékemelésére is számítottam az év elején, mindkettő bejelentette a már a következő negy...
Holdblog  |  2026. január 31. 10:20
A HOLD Minutes e heti részében Szőcs Gábor senior portfóliókezelő mutatja be az energiapiacok alakul...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 2. hétfő
Karolina, Aida
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 2. 20:29