26 °C Budapest

Ismét büntetett a GVH: ezúttal a TvNetWork volt a ludas!

Pénzcentrum
2009. január 9. 11:50

Megtévesztette a fogyasztókat a TvNetWork Nyrt., amikor kedvezményt ígért az elektronikus számlázásra áttérő ügyfeleinek - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A vállalkozás bírságot nem kapott, mert jogsértése csekély súlyú volt és intézkedéseket tett a káros hatások mérséklésére.


A 2000-ben alakult TvNetWork Nyrt. Fő tevékenysége a vezetékes távközlés. 2001 májusában kezdte meg az internet szolgáltatást 3 megyében, amelyet 2002-ben az internet alapú, ún. VoIP technológiájú telefonálással egészített ki. 2003-ban elindította az ugyanerre a technológiára épülő "hagyományos" kábeltelefonos, valamint kábeltelevízió szolgáltatását. Jelenleg 5 megyében és Budapesten nyújt telekommunikációs szolgáltatásokat.


A vállalkozás ellen amiatt indult GVH vizsgálat, hogy megfelelő tájékoztatást adott-e ügyfeleinek a kábeltelevízió szolgáltatás díjának megfizetéséről. A TVNetWork 2007. április 6. és május 31. között megtartott akciót népszerűsítő szórólapján a fogyasztók megtévesztésére alkalmas módon adott tájékoztatást arról, hogy a meghirdetett akciós ár annak függvényében változik, a fogyasztó milyen úton, átutalással vagy csekkes fizetéssel teljesíti díjfizetési kötelezettségét. A társaság a reklámban azt közölte, hogy csekkes fizetés esetén a fogyasztónak a szórólapon feltüntetett árhoz képest további 200 Ft-ot kell havonta fizetnie. Ennek a jogszerű érvényesítéséhez azonban a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően (így a Nemzeti Hírközlési Hatóságnak történő bejelentést teljesítve) kellett volna módosítania az Általános Szerződési Feltételeket (ÁSZF), amely nem történt meg.


A TvNetWork az internetes honlapján arról tájékoztatta a fogyasztókat, hogy 2007. július 1-től elektronikus számlát fognak kapni, s akik eddig csekken kapták havi számlájukat és 200 Ft-os pluszköltséget fizettek, azok megtakaríthatják az eddigi 200 Ft-os számlázási díjat, összesen évi 2.400 Ft-ot.


Csakhogy a távközlési szolgáltató
• 2007. július 1-től nem módosította az általa elképzelteknek megfelelően az ÁSZF-et,
• ebben az időszakban jogszerűen nem tudta érvényesíteni a 200 Ft-os számlázási díjat,
• nem fogalmazta meg világosan és egyértelműen, hogy a 200 Ft-os havi (azaz az évi 2.400 Ft-os) megtakarítás lehetősége csak azon fogyasztók számára nyitott, akik esetében kifejezetten felszámításra került a 200 Ft-os számlázási díj, azaz az a díj, amelyet egyébként az eljárás alá vont jogszerűen nem is alkalmazhatott. Az eljárás alá vont nem kizárólag azokat a fogyasztókat kereste meg, akik ilyen díjat fizettek, hanem a fogyasztók széles körét, akik oly módon értelmezhették a tájékoztatást, hogy aki eddig csekken fizette a díjat, de átáll az elektronikus számlára, annak havi 200 Ft-tal csökken a díja. Ez azonban nem felelt meg a valóságnak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)


A fentieken kívül a vállalkozás más szórólapjain is jogsértő tájékoztatást adott az elektronikus számla igénybevételének lehetőségével és az ezzel elérhető díjkedvezménnyel kapcsolatban.


Mindezek alapján megállapítható, hogy a TvNetWork magatartása alkalmas volt a fogyasztók megtévesztésére. A GVH nem tartotta szükségesnek bírság kiszabását, mivel a megtévesztés a gazdasági versenyt csekély mértékben veszélyeztette, a TvNetWork elismerte a jogsértést és intézkedést tett hatásainak mérséklése érdekében.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 22. péntek
Júlia, Rita
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 22. 12:28