0 °C Budapest

Öt tipp, hogy ne veszítsd el az állásodat!

Pénzcentrum
2008. december 11. 14:00 2 perc

Sokan talán már érzik, hogy szorul a nyakuk körül a hurok a munkahelyükön, esetleg kihullani látszanak az emberek az irodából. Ez nem meglepő, hiszen a már unalomig szajkózott gazdasági válság hatására sok cégnek össze kell húznia a nadrágszíjat, ami bizony a munkahelyek kárára megy. Ha nem szeretnél te is a leépítettek táborába tartozni, akkor érdemes a következő tanácsokat megfogadnod.

1. Légy látható!
Ez egy egyáltalán nem egyszerű feladat, különösen azoknak, akik napi rutin feladataik ellátásakor szinte nem is érintkeznek kollegákkal felettesekkel. De a kemény munka a mostani helyzetben nem mindig elég, azt is el kell érni valahogy, a munkánk eredményét feletteseink, kollegáink is lássák, hogy azt el is ismerhessék - ne szégyelld kicsit "fényezni magad".

2. Ne próbálj most szabadúszó lenni!
Amikor a cégnél minden rendben megy, és a vállalat prosperál, a kísérletező, határokat feszegető kollegákat jobban értékelik, most azonban a vezetők inkább azokat a munkatársakat keresik, akik a kijelölt utakat, feladatokat precízen ellátják, és nem próbálnak meg minden bevett folyamatot megreformálni.

3. Menedzseld magad!
A főnöködnek most nem biztos, hogy ideje személyre szabott feladatokat osztani, úgyhogy igyekezz magadnak megtalálni a munkát, folytasd a megkezdett feladataidat, vagy keress egy új, és "látványosat", így a főnököd is új színben lát majd téged: olyan embernek, aki nem ül tétlenül.

4. Építsd a kapcsolataidat!
Az angolszász nyelveken csak networking-ként emlegetett kapcsolatépítés jelentőségét talán csak most érezzük igazán. Nehezebb időkben az ember hajlamos elszigetelődni, ami talán a legrosszabb, amit elkövethetünk. Igyekezzünk akár irodán kívül is találkozni a kollegákkal, ez is önmagunk "láttatásának" egy jó módszere.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

5. Ne hagyd ki a karácsonyi bulit!
Idén igen sok cég kényszerül arra, hogy az év végi karácsonyi rendezvényekről lemondjon. Ha nálatok mégis megrendezésre kerülne, semmiképp ne hagyd ki, hiszen nem elképzelhetetlen, hogy a főnököd csak nagy küzdelmek és áldozatok árán tudta ezt elérni, így ha valaki nem megy el a bulira, akár sértésnek is veheti.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?