Az elmúlt hetekben nőtt a készpénzes vásárlók aránya, és azoké is, akik siettetni szeretnék a devizahitel-szerződések elindítását - írja a Világgazdaság.
A lap megkérdezett néhány hazai ingatlanközvetítőt és ingatlanfejlesztőt a kereslet-kínálat alakulásáról, illetve a piac állapotáról. Ez alapján 5-10-ről 25-30 százalékra emelkedett a készpénzért vásárlók aránya, akik zöme a részvénypiacról érkezett, és azt reméli, hogy középtávon emelkedni fog a hazai alulértékelt ingatlanok ára.
Az Otthon Centrum is úgy látja, hogy egyre több a spekuláns vásárló, akik igyekeznek kihasználni a sok eladatlan lakás miatti nyomott árakat. Véleményük szerint azonban még az ilyen típusú vevők megjelenése sem képes ellensúlyozni az elmúlt hónapok visszaesését.
A Duna House-nál változatlan forgalomról adtak számot, megjelentek azonban a sürgős lakáseladásra vágyó tulajdonosok, valamint a készpénzüket ingatlanba fektető vevők is.
A Re/Max hitelcentrum vezetője szerint a vevők többsége foglaló helyett előleget szeretne fizetni, hogy az ügylettől való elállás esetén ne veszítsék el pénzüket, ilyenkor azonban általában 2 héten belül dönteniük kell.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A fejlesztők közül a Cordia pozitívan áll helyzethez, ők ugyanis számos bankkal kapcsolatban állnak, akik úgymond devizát tettek félre a Cordia-projektek vevőfinanszírozására.
Végveszélyben hazánk egyik legnépszerűbb tava: mihamarabbi beavatkozás kell, hogy ne tűnjön el a víz
Bár a kiszáradás megállítására több megoldási javaslat is született a Velencei-tó ügyében, ezek mindegyike komoly anyagi, jogi és környezetvédelmi akadályokba ütközik.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







