Mi számít műhibának, mikor perelhető egy eset, és mire számíthat a beteg? Ügyvédek magyarázzák el a valóságot.
A minisztérium szerdai tájékoztatásából derült ki, hogy a drónok jelentős részénél (többek között) jogosítványra és felelősség biztosításra is szükség lehet. Ha ezeket elmulasztjuk, akkor akár több százezer forintos bírságot is kaphatunk. A biztosításokat viszont csak kevés szolgáltatónál érhetjük el, ezért utánanéztünk, kihez érdemes fordulni, ha legálisan szeretnénk használni a drónunkat.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) foglalkozik a drónokkal kapcsolatos szabályozásokkal hazánkban. A szerdai tájékoztatásuk szerint hamarosan új szabályokat vezethetnek, amelyek megszabják, milyen feltételek mellett reptethetjük a quadrokopterünket. A tervezet szerint
- A 250 gramm (negyed kiló) alatti drónok játéknak minősülnek és szabadon működtethetők,
- A 250 gramm és 25 kg közötti quadrokoptereket nyilvántartásba kell venni és a kezelőjének engedéllyel is kell rendelkeznie a reptetéshez. Ez utóbbihoz külön képzésen kell részt venni.
- A 25 kilogramm feletti drónoknál (a fentiek mellett) már úgynevezett szakszolgálati engedélyre is szükség van, illetve üzemi és repülési naplót is kell vezetni.
A tervezetben azt is kiemelik, hogy a 250 grammnál nehezebb drónoknál felelősség biztosítás megkötésére lesz szükség, ezért feltettünk egy gyors körkérdést a biztosítóknak, hogy mégis, hol érhető el ilyen biztosítás.
Érdekelnek a drónok? Olvasd el a témában írt korábbi cikkünket!
A válaszok alapján arra jutottunk, hogy jelenleg a nagyobb biztosítók között csak ketten foglalkoznak drónbiztosítással, az Allianznál és a Groupamánál érhető el. A válaszok alapján egyébként a szolgáltatók többsége (egyelőre) nem is tervezi a bevezetését:
- árulta el a Posta Biztosító.
- derült ki az Aegon válaszából.
- tudtuk meg az Uniontól.
Ugyan a drónokra vonatkozó jogszabály megjelenése után a többi szolgáltató is megjelenhet ilyen biztosítással, addig viszont a karácsonyra kapott drón felelősség biztosítását ennél a két szolgáltatónál kell megkötnünk, ha felelősséggel szeretnénk használni a quadrokopterünket.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Valóban nem árt a biztosítás
Tavaly nagyjából 10 esetben szabtak ki büntetést a rossz helyen történő drónreptetésért, általában 30 és 100 ezer forint közötti volt a bírság összege. Idén már komolyabb anyagi kárt okozó baleset is történt: egy meghibásodott quadrokopter esett rá egy autóra Budapest belvárosában, a Szabadság hídnál.
Ha a drón tulajdonosának nem volt biztosítása, akkor feltehetően elég mélyen a zsebébe kellett nyúlnia ahhoz, hogy kifizesse a kárt. Persze, ha volt felelősségbiztosítása, akkor ezt megúszhatta, a biztosító fizetett helyette.
- válaszolta a biztosító képviselője a Pénzcentrum kérdésére, az Allianz pedig az alábbi választ küldte nekünk, kitérve arra, hogy mire nyújt pontosan fedezetet a drónbiztosítás:
Ami viszont ennél is lényegesebb, hogy az Allianznál nem feltétlenül egységes a fizetendő biztosítási díj:
A pontos szabályok egyébként néhány hónap múlva léphetnek életbe, de a biztosítást már most érdemes megkötnünk, ha nem szeretnénk a meghibásodott drón miatt százezreket fizetni egy okozott kárért.
Nálunk a drónokat érintő felelősségbiztosítási termék fejlesztése már folyamatban van, de egyelőre érdemi információval nem tudunk szolgálni.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







