17 °C Budapest

Ezek most a legbiztonságosabb autók: itt a lista!

Pénzcentrum
2014. január 26. 08:03

Nem csak az autóvásárlás előtt állókat érdekelheti, hogy melyek a legbiztonságosabb gépkocsik a piacon. Ez természetesen évről-évre változik, az általánosan elfogadott listákat aktualizálják. A Pénzcentrum.hu most mutatja a 2013-as toplistát.

Mint minden évben, most is elkészítette a járművek balesetbiztonságával foglalkozó független szervezet, az Euro NCAP az általa megvizsgált legbiztonságosabb autók listáját. Összesen hét kategóriában hirdettek "győztest".

A 2013-as legjobbak között több meglepetést is lehet találni. Az első a "kis családi autók" kategóriájába tartozó, valójában az alsó- és felső-középkategória határán mozgó, kínai gyártású Qoros3. Ennek az autónak az európai forgalmazása még nem kezdődött meg, így pontos ára sincs, de egyes források 15-17 ezer euró körüli összegről tudnak. Ez itthon kb. 4 milliós árat feltételez, de a valóság ettől jelentősen is eltérhet.


A jó eredményt nem a véletlen szülte, a Qoros ezért szerződtetett jó nevű, sok tapasztalattal rendelkező fejlesztőket. Elektromos autó is bekerült a legjobbak közé, mégpedig a sok 5-csillagos modelljéről is ismert Renault ZOE-ja. A francia márka egyelőre nem tervezi sem ennek, sem más elektromos modelljeinek - Fluence, Kangoo, Twizzy - hazai bevezetését, így az ára szinte mellékes is, de a többi villanyautóhoz hasonlóan - az akkumulátorok magas ára miatt - 6-7 millió forintnál nem lehetne olcsóbb.

A kis egyterűek versenyében holtverseny alakult ki, a KIA Carens és a Ford Tourneo Connect egyformán jó eredménnyel zárta a vizsgálatot. A 7 év garanciával kínált KIA Carens 4,75 millió forinttól, míg a 1,0 literes Ecoboost motorral szerelt Ford Tourneo Connect 5,2 millió forinttól érhető el.


Euro NCAP: a legbiztonságosabb autók, 2013

Szuperminik - Renault ZOE

Kis családi autók - Qoros 3 Sedan

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nagy családi autók - Lexus IS 300h

Kis egyterűek - Kia Carens és Ford Tourneo Connect

Kis 4x4-esek - Jeep Cherokee

Felsőkategória - Maserati Ghibli

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 12. vasárnap
Pongrác
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm