Megközelítette a 100 milliárd forintot, csak decemberben mintegy 30 milliárd forintot tett ki az összeg, amely a tavaly lezárult offshore-amnesztia keretében tért vissza Magyarországra. Ennek az összegnek a 10 százaléka jelenik meg adó formájában - írja a hétfői Magyar Nemzet.
A lap a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közlésére hivatkozva írta, hogy az elmúlt két évben összesen 9,67 milliárd forint adóbevételt hozott az amnesztia, csak tavaly decemberben mintegy 3 milliárdot.
Az adóamnesztia úgy szólt: ha valaki hazautalja külföldről származó vagy offshore cégben, külföldi bankszámlán tartott pénzét, és az összeg után itthon 10 százalék adót fizet, a summa eredetét sem az adóhatóság, sem az igazságszolgáltatás nem firtathatja.
Az adóhivatal adatai szerint 2011-ben 28,6 milliárd, míg tavaly január-novemberben 38,2 milliárd forintnyi összeget utaltak Magyarországra az amnesztiát igénybe vevők.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







