25 °C Budapest

Ismét elmeszelte Strasbourg a 98 százalékos különadót

MTI
2013. november 6. 13:32

Újabb esetekben ítélt meg állami kártérítést magyaroknak az Emberi Jogok Európai Bírósága - közölték kedden ourgeban, a testület székhelyén.

Az egyik esetben egy szolnoki lakos panaszának adott helyet a bíróság. Az 1947-ben született illető azért perelte be a magyar államot, mert előzetes letartóztatása alatt túlzsúfolt börtönben tartották 2006 szeptemberétől 2008 októberéig. A bíróság embertelen és megalázó bánásmód miatt 12000 euró kártérítést és 2000 euró költségtérítést ítélt meg neki az Európai Emberi Jogi Konvenció 3. cikkére hivatkozva.

A másik esetben a végkielégítése egy részének 98 százalékos megadóztatása miatt fordult a bírósághoz egy budapesti minisztériumi alkalmazott, akit 2011. július 28-án, 30 évi munka után elbocsátottak, és a végkielégítéséből 2,4 millió forintot ezen a szinten adóztattak meg. A nem jogerős ítéletben 11000 euró kártérítést és 6000 euró költségtérítést ítélt meg neki a bíróság a konvenció első jegyzőkönyvének első, a tulajdonjog sérthetetlenségét kimondó cikkére alapozva.


A kormány a nem jogerős ítéletet követően a bíróság Nagykamarájához fordult a felülvizsgálat érdekében. A bíróság azonban úgy döntött, hogy nem vizsgálja felül a korábban hozott, egyhangú döntését.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.05.30 21:29
A nyár a felfrissülés, a kaland, a fény és a pihenés időszaka, számos lehetőséget kínál, hogy feltöl...
hrdoktor  |  2024.05.30 09:20
A legtöbb munkavállaló örül annak, ha a munkahelyén home office-ra van lehetőség, de milyen hatással...
coachco  |  2024.05.23 14:35
Nyakunkon ez a különleges, egyre izgalmasabbnak tűnő június 9, amikor a helyhatósági választást össz...
perfekt  |  2024.05.21 13:59
Abban az esetben, ha felnőttképzés keretében tanulunk, felnőttképzési jogviszony jön létre. Az erre...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Meglepő dolgokat rejt egy kamasz naplója 2024-ben: less bele, a te gyereked is érintett!

Megvalósul Jocó bácsi nagy álma, színpadra állítják regényét. A Kamaszharc, bár fikció, a tanárként nap, mint nap megtapasztalt élethelyzeteket dolgozza fel.

Egyedülálló zenés activityt fejlesztett a magyar gyógypedagógus  (x)

Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.

Ez a superfood lehet a foci Eb nagy slágere (x)

Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. június 2. vasárnap
Kármen, Anita
22. hét
Június 2.
Pedagógusnap
Június 2.
Az építők napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Felújítási támogatás - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető lakásfelújítási támogatásról.
Most nem