A miniszterelnök nemrég azt nyilatkozta, hogy az orosz kőolajszállítás leállása drasztikus drágulást hozna a magyar töltőállomásokon.
Újabb magyar közalkalmazottnak ítélt meg kártérítést a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága a végkielégítés egy részének 98 százalékos adókulccsal történő elvonásával kapcsolatos jogvitában. Májusban és egy héttel ezelőtt egy-egy hasonló ügyben szintén a magyar államot elmarasztaló döntés született.
A panaszos most egy 1973-as születésű, budapesti lakos volt, aki egy állami tulajdonú, korlátolt felelősségű gazdasági társaságnál volt alkalmazott 11 éven át, 2010 júliusáig, amikor is közös megegyezéssel távozott a cégtől. Végkielégítésének egy részét 98 százalékos adóval sújtották. A strasbourgi bírói fórumhoz egyebek közt az európai emberi jogi egyezmény 1. számú jegyzőkönyvének 1. cikkére - a tulajdonhoz való jog sérthetetlenségére - hivatkozva fordult. A bíróság helyt adott ezzel kapcsolatos panaszának, és 25 ezer euró pénzbeni és eszmei kárnak, valamint 3400 euró költségnek (összesen 8 millió 350 ezer forintnak) a megtérítését ítélte meg neki.
A május 14-én közzétett ítéletében a bíróság egy 1954-ben született, szintén budapesti panaszosnak 11 ezer euró kártérítést, valamint - a perrel kapcsolatban felmerült költségekre - további 6 ezer eurót ítélt meg. A Külügyminisztérium volt alkalmazottját 2011. május 27-én bocsátották el, és végkielégítésének a 3,5 millió forint fölötti részét 98 százalékos adóval sújtották.
A június 25-én kihirdetett ítéletben a panaszos egy szolnoki lakos volt, aki a magyar adóhatóságnál dolgozott több mint három évtizeden át, 2011 márciusi elbocsátásáig. Neki 16 ezer euró kártérítést és 900 euró költségtérítést ítéltek meg.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







