Miközben a magyar nyomozók a hazai szálakat derítették fel, az FBI New Jersey állambeli, newarki kirendeltsége a sértettek azonosítását végezte.
Akár több tízmillió forintos bírságra számíthatnak azok a vállalkozások, amelyek elveszítik a nyomdai úton előállított számlákat, nyugtákat. Meglepetés érheti azokat is, akik 2012 januárja előtt veszítettek el bizonylatokat. Az adóhatóság ugyanis visszamenőlegesen alkalmazza ezt a szigorítást - értesült a Pénzcentrum.hu.
Tavaly január elsejétől megváltoztak a bizonylatok megőrzésére vonatkozó szabályok az adózás rendjéről szóló törvényben (art.). A nyomdai úton előállított számlák, nyugták megőrzésének elmulasztása esetén a nem magánszemély adózók esetén jelentősen szigorodott a szabályozás. Az új rendelkezés szerint a bírság összege 500 ezer forint, és a hiányzó számlák, illetve nyugták számának szorzata által meghatározott összegig terjedhet, függetlenül attól, hogy a számla, illetve nyugta felhasználása ténylegesen megtörtént-e.
Különösen nagy gondot okozhat ez a szabályozás abban az esetben, ha a vállalkozás például elveszít egy 50 lapos számlatömböt. Ekkor 50x500 000, azaz 25 millió forintos bírsággal is sújthatja az adóhatóság.
Az art. átmeneti rendelkezései szerint a jogszabály rendelkezéseit a hatálybalépésekor jogerősen el nem bírált ügyekben, továbbá a hatálybalépést követően az azt megelőző időszakra teljesítendő, illetve esedékessé vált kötelezettségekre kell alkalmazni azzal, hogy ha a jogszabálysértés elkövetésének időpontjában hatályos rendelkezések az adózóra összességében kevésbé terhes bírság-, pótlékfeltételeket határoztak meg, a kötelezettségre legfeljebb az elkövetéskor hatályos törvényben meghatározott legmagasabb mérték alkalmazható.
Ezt a rendelkezést Angyal József okleveles adószakértő szerint úgy kell értelmezni, hogy az adóhatóság csak akkor bírságolhat az tavaly január elsejétől módosított rendelkezések alapján, ha az adózó a nyomdai úton előállított számla, nyugta megőrzését 2011. december 31-ét követően mulasztja el.
Ezzel szemben azonban a gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy az adóhatóság nem veszi figyelembe az átmeneti rendelkezésekben foglaltakat. Példa erre egy vállalkozás esete, amely részére rendszeresen a könyvelője vásárolt számlatömböket. Az adóhatóság egy ellenőrzés során megállapította, hogy kettő számlatömb nincs meg. A könyvelő 2008-ban vásárolta a számlatömböket, amelyeket nem adott át a vállalkozásnak, nem is kerültek be a nyilvántartásba.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az adóhatóság azonban úgy határozott, hogy nincs jelentősége annak, hogy már 2008-ban eltűntek a számlatömbök, az a lényeg, hogy ez 2012-ben derült ki. Vagyis a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azt az időpontot minősíti a megőrzési kötelezettség elmulasztása időpontjának, amikor nem tudta bemutatni a vállalkozás a nyomdai úton előállított számlát, nyugtát. Az említett adózóra a módosított törvény szerint kiszabhatónál jóval kevesebb, 5 millió forint mulasztási bírságot rótt ki a NAV. Ellenben az pontosan a tízszerese a korábban hatályos törvény szerint megállapítható 500 ezer forintnak.
Az okleveles adószakértő szerint az említett adózóra legfeljebb 500 ezer forint bírságot lehetett volna kiszabni, tekintettel arra, hogy a jogszabálysértés elkövetésének időpontjában hatályos rendelkezések az adózóra összességében kevésbé terhes bírság-, pótlékfeltételeket határoztak meg, így a kötelezettségre legfeljebb az elkövetéskor hatályos törvényben meghatározott legmagasabb mérték alkalmazható.
Angyal József egyébként egyetért a mulasztási bírságra vonatkozó rendelkezés szigorításának elsődleges céljával, vagyis a fiktív számlázás visszaszorításával. Ettől függetlenül azonban véleménye szerint ellentétes az art. átmeneti rendelkezésével a módosított szabályok visszamenőleges alkalmazása.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







