A GYED mellett is pluszpénzhez juthatnak a kismamák

Pénzcentrum
2013. november 25. 13:04

A családok bevételei növelhetők, ha a GYED-en lévő anyuka is dolgozhat úgy, hogy mellette a GYED összege továbbra is jár - mondta az InfoRádiónak a nemzetgazdasági tárca miniszteri biztosa. Szalai Piroska hozzátette: a munkaadók is kedvezményeket kaphatnak, ha GYED-en lévő anyukát foglalkoztatnak.

Szalai Piroska beszámolt arról, hogy 2012-ben több mint 80 ezer anyuka volt GYED-en, s átlagosan havi 91 ezer forintot kaptak. Ha eddig egy GYED-es anyuka dolgozni szeretett volna akár egészen minimális összegű jövedelem-kiegészítésért is, akkor vagy le kellett mondania mind a 91 ezer forintról, vagy lemondott a GYED-ről és helyette a GYES-t igényelte - ám ezzel a megoldással is havi bevételének háromnegyede-kétharmada kiesett.

Ha a 81 ezer anyukából nem is látható senki sem most a foglalkoztatottak között, hiszen tiltott számukra a munkavégzés, azért közülük többen is dolgoztak kiegészítő jövedelemért - mutatott rá a miniszteri biztos. Hozzátette: ez a nem legális foglalkoztatási forma fog az új intézkedések eredményeként megszűnni vagy nagyon alacsonyra esni.

Szalai Piroska arra is felhívta a figyelmet: pillanatnyilag az is gátja a kismamák munkavállalásának, hogy nem terjedt el hazánkban a részmunkaidős vagy más típusú rugalmas foglalkoztatás. Ezért amikor egy anya korábban eldöntötte, hogy munkát vállal, döntően egész munkaidőben gondolkodott. A mostani intézkedéssel azonban már akkor megjelenhet a munkaerőpiacon, amikor még a GYED összege ott van a családnál, így akár részmunkaidőben is gondolkodhat.

A munkaadó részéről is tapasztalható volt eddig egy gát a részmunkaidős foglalkoztatásban. A cégek eddig azért nem voltak érdekeltek az egész munkaidő megbontásában, mert ha két részidőst foglalkoztattak, annak a különféle állandó költségei magasabbak voltak, mint ha egy dolgozóval látják el a munkakört.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Most viszont a munkahelyvédelmi akcióterv keretében a kisgyermekes anyák munkáltatói számára járó járulékkedvezmények mindenképpen hozzájárulnak ahhoz, hogy részmunkaidős munkakörök kialakításánál a cégeknek ne legyenek pluszköltségeik. A munkaadók részéről tehát megszűnt ez a foglalkoztatási gát - hangsúlyozta a miniszteri biztos.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 30. 21:00
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom