18 °C Budapest

Hódít a dobozos kiszerelés: ezért rohanják meg a boltokat nyáron a magyarok

2019. május 13. 10:30

A dobozos és a vödrös jégkrémek továbbra is a legnépszerűbbek a magyar vásárlók körében, és négyből három terméket a négyszáz négyzetméternél nagyobb élelmiszerüzletekben vásárolunk meg. Tavaly a hazai jégrémpiac forgalma jelentősen, 20 százalékkal emelkedett.

Magyarországon a jégkrém a 90 élelmiszer-kategória között a 12. helyen áll, tavaly a piac mérete több mint 35 milliárd forint volt - közölte a Nielsen piackutató a Világgazdasággal. Az ágazathoz nem tartozik hozzá sem a gombócos fagylalt, sem a fagylaltalapú sütemény és a fagylaltpor. Három fő kategória fedi csaknem a piac egészét: a dobozos vagy vödrös, a pálcikás, illetve a tölcséres jégkrémet. 

Ezek közül legnépszerűbbek a dobozos és vödrös jégkrémek, amelyek együttesen az eladások 53 százalékát teszik ki.

A pálcikás jégkrémet 34, a tölcséres változatok pedig 10 százalékát teszik ki az értékesített termékeknek. A Nielsen adatai szerint a jégkrémek 76 százalékát a szuper- és hipermarketek, valamint a nagy diszkontok adják el. A megvásárolt jégkrémeknek 39 százaláka gyártói márkás, míg 61 százaléka saját márkás termék. 

A jégkrémek éves forgalma például a SPAR-nál több mint 6 milliárd forintot tesz ki, és idén további 8-10 százalékos növekedésre számítanak - közölte Maczelka Márk, a cég kommunikációs vezetője. 70 százalékban a dobozos, családi kiszerelés található meg a polcokon, ezt követik a pálcikás és tölcséres jégkrémek, végül pedig a multipack (jégkrémválogatás).

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem