Fontos tudni: a Netflix soha nem kér fizetési adatokat SMS-ben küldött linken keresztül, és nem fenyeget azonnali fióktiltással ilyen módon.
379 990 forintba fog kerülni Magyarországon a legújabb iPhone, és sok helyen lehetett azzal a véleménnyel találkozni, hogy ez túl sok pénz egy telefonért. Mi a helyzet viszont akkor, ha olyan kisebb költségekkel vetjük össze a telefon árát, melyeket napi vagy havi rendszerességgel kiadunk a zsebünkből? Nézzük csak!
Nemrég jelentette be az Apple, hogy milyen telefonokat dob piacra a cég idén ősszel, és a szokásos termékistenítésen túl, azzal volt tele a nemzetközi és hazai sajtó is, hogy a legformabontóbb iPhone X modell nagyon drága lesz. Az Apple honlapja szerint Magyarországon 379 990 forint lesz a legolcsóbb verzió, az Index pedig a drágább modellről készített egy világszintű összehasonlítást, melyből az derült ki, hogy a 256 gigabájtos modell itthon lesz a legdrágább.
Közel 400 ezer forintot fizetni egy telefonért valóban soknak tűnhet, ám mi a helyzet, ha a Business Insiderhez hasonlóan összevetjük olyan költségekkel, melyekre nap, mint nap pénzt áldozunk, és nem feltétlenül tartoznak a legégetőbb szükségleteink közé.
Ahhoz, hogy a jellemzően kisebb összegű kiadásokat össze tudjuk hasonlítani egy okostelefon költségeivel, napra lebontva vizsgáltuk meg, hogy mekkora összeggel terhelik meg a pénztárcánkat a különböző termékek. Ehhez persze szükségünk volt arra az adatra, hogy mennyi ideig használunk egy iPhone-t. Az Apple környezetvédelmi kérdésekkel foglalkozó oldalán azt írja, hogy modelljeihez úgy kalkulál, hogy egy iPhone-t 3 évig használnak az első tulajdonosok, ez alapján tudjuk tehát kiszámolni, hogy mennyit is fizetünk naponta egy iPhone-ért.
Az egyszerűség kedvéért nem fogjuk figyelembe venni az árak, tehát a pénz értékének változását.
Pár száz forint csak?
Ha 3 évig, azaz 1095 napon keresztül használunk egy 379 990 forintos iPhone X-et, akkor a fenti modell alapján
Hazánkban is egyre népszerűbb a Netflix, bár a vélemények megoszlanak arról, hogy milyen minőségű tartalom érhető el rajta. A Netflix standard előfizetés, mellyel HD minőségben nézhetjük a sorozatokat és a filmeket, havi 9,99 euróba kerül itthon, mely
Megnéztük, hogy mennyibe kerül egy korlátlan havi bérlet egy felkapott, belvárosi edzőteremben. 17 ezer forintért látogathatjuk minden nap az edzéseket vagy emelgethetjük a súlyokat, mely
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A dohányzás nemcsak egészségtelen, de iszonyú drága is. A világ egyik legfelkapottabb cigarettamárkájából egy doboz 1 190 forintba kerül Magyarországon, ha úgy számoljuk, hogy napi fél dobozt szívunk el, akkor az
Esténként sokan megisznak egy pohár bort rendszeresen, ha mindezt egy nem kifejezetten drága, 1 500 forintos fehér borból tesszük meg, akkor az
Sokak egyik legpazarlóbb szokása, hogy minden nap betérnek egy nagy poharas kávézóba, ahol egy közepes méretű tejes kávé (vagyis inkább egy közepes méretű tej és kevés kávé)
A fenti költségekről természetesen nem állítjuk, hogy egyformán hasznosak vagy haszontalanok lennének, csupán azt szerettük volna szemléltetni, hogy egymáshoz képest menniybe kerülnek naponta.
Itt vannak sorrendben is a fenti költségek:
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








