A Gazdagréti Uszoda nyugdíjas takarítót keres bruttó 2 200 forintos órabérrel, ami nyugdíj melletti adózás mellett akár havi 330 ezer forintos nettó keresetet is jelenthet.
Az azonnali fizetési rendszer központi infrastruktúráját biztosító Giro Zrt. és a Magyar Nemzeti Bank határidőre elkészült a rendszer működését megalapozó technikai feladatokkal. Ahhoz, hogy a rendszerhez csatlakozás és a biztonságos működés valamennyi pénzforgalmi szolgáltató vonatkozásában biztosítható legyen, július 1-jétől a rendszer éles próbaüzeme kezdődik, a lakossági és vállalati ügyfelek számára az azonnali fizetés 2020. március 2-ától lesz elérhető - azaz 8 hónappal halasztják el az azonnali fizetési rendszer bevezetését.
Az azonnali fizetési rendszer létrehozásáról 2017 elején hozta meg a szükséges döntéseket a Magyar Nemzeti Bank, amelynek célja a hazai pénzforgalmi szektor, a pénzügyi infrastruktúra és ezen keresztül a magyar gazdaság versenyképességének növelése - írják közleményükben. A döntés értelmében az év minden napján, 24 órában, legfeljebb 5 másodperc alatt lehet majd átutalásokat teljesíteni úgy, hogy az átutalás kezdeményezése során lehetőség lesz a jelenlegi hosszú számlaszámok helyett a kedvezményezett más azonosítóját (például mobiltelefonszám, e-mail cím) megadni.
A példa nélküli beruházás a hazai bankszektor informatikai rendszereinek átalakítását igényli, ezért a jegybank folyamatosan nyomon követte a pénzforgalmi szolgáltatók felkészülését - írják. Ennek fényében indokolt, hogy a vonatkozó rendeletben meghatározott 2019. július 1-i időpontban csak a rendszer éles próbaüzeme induljon meg, a lakossági és vállalati ügyfelek számára pedig a teljes indulásra egy későbbi időpontban kerüljön sor.
Az MNB és a GIRO Zrt. oldaláról az infrastruktúra teljes mértékben készen áll az éles üzemi működésre, ugyanakkor a piaci szereplők oldalán azonosított kockázatok miatt a Pénzügyi Stabilitási Tanács 2019. május 28-i ülésén úgy döntött, hogy a pénzügyi stabilitás fenntartása, az elektronikus fizetésbe vetett bizalom megőrzése és a szolgáltatással tervezett ügyfélélmény elérése érdekében az ügyfelek számára az azonnali fizetés 2020. március 2-ától lesz elérhető.
Óriási bírságot kaphatnak a népszerű boltláncok: keményen lecsapna a kormány az online értékesítésre
A brit kormány az online alkoholértékesítés szigorítását mérlegeli, miután komoly aggályok merültek fel a legnagyobb szupermarketláncok internetes értékesítési gyakorlata miatt.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







