Egymásra rakott cigaretták felülnézetben

Lecsapott a NAV: nagyban ment a cigicsempészet, óriási lett a ráfaragás

2024. október 31. 16:31

Százhatvan kilogramm vágott fogyasztási dohányt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy tanuló vezető autóban - olvasható a hivatal közleményében.

Az egyenruhások Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye egyik mellékútján egy magyar személyautót tereltek ki ellenőrzésre. A távolból még nem látszott, hogy a tetején „T” betű szerepel, és tulajdonképpen egy tanuló autóról van szó. A jármű közeledtével azonban már nem a betűre figyeltek leginkább, hanem a hátsó ülésen plafonig pakolt zsákokra.

A kocsi átvizsgálásakor felmerült a gyanú, hogy a sofőr nemcsak gépjárművezető szakoktatóként ténykedik, hanem az illegális dohánypiacon is szerepet vállalt. A fekete fóliacsomagolásból ugyanis 160 kilogramm vágott fogyasztási dohány került elő. A 44 éves férfi azt mondta, hogy a „feketepiaci terméket” a környéken vásárolta továbbértékesítési céllal.

A pénzügyőrök a több mint huszonegymillió forint értékű dohányt lefoglalták, jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás miatt indítottak eljárást.

Felhívjuk a figyelmet, hogy dohánytermék csak a NAV által nyilvántartásba vett, regisztrációra kötelezettek között értékesíthető és adható közvetlenül. A dohánylevél „napszámos” munkavégzés ellenértékeként sem adható át az idényjellegű munkát végző munkavállalónak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Figyelem! Dohánytermék Magyarországon kizárólag dohányboltokban értékesíthető

- zárja közleményét a hivatal.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 4. péntek
Rozália
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 3. 20:59