A japán fővárosban több ezer otthont öntött el az augusztusi áradás, volt, aki a saját kocsijában fulladt meg.
Eltűnt az üzletek polcairól, gyakorlatilag hiánycikké vált a Plazma márkájú keksz Szerbiában, amely több mint fél évszázada a gyerekek és a családok legkedvesebb rágcsálnivalója, mert egy tűzben megrongálódott a gyártósora.
A tűz még június 29-én tört ki a középkelet-szerbiai Pozarevacon, a Bambi gyárban, ám akkor még nem lehetett tudni, mekkora kár keletkezett. Csak akkor vált egyértelművé a rongálódás mértéke, amikor a csökkent termelés miatt megfogyatkozott, majd szinte teljesen eltűnt az üzletek polcairól a Plazma. A Plazma kekszet 1967 óta gyártja a pozarevaci vállalat, és nagyon rövid idő alatt a gyerekek kedvencévé vált, magában, csokikrémmel, tejbe áztatva, vagy tortának elkészítve is szívesen fogyasztják.
Dragan Stajkovic, a cég vezérigazgatója a szerbiai közszolgálati televíziónak elmondta: szeretnék, ha minél hamarabb teljes kapacitással működne a kekszgyártósor, ezért folyamatosan dolgoznak a leégett épületrész felújításán. Fogyasztóvédők és Tomislav Momirovic kereskedelmi miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy hamisított termékek jelentek meg. A hatóságok számos hamis kekszszállítmányt és csomagolóanyagot foglaltak le, illetve azt is közölték, hogy ezek a termékek nem felelnek meg az előírásoknak, ezért nem javasolt a fogyasztásuk.
Különleges termékek érkeznek a Lidl, Tesco, Penny áruházaiba: ilyen akció csak egyszer van egy évben
Alig pár hét, és itt a sulikezdés. Ezt a boltok is tudják, úgyhogy nagyüzemben tolják az iskolakezdési akciókat.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







