Sokkoló árak jöhetnek a piacokon, boltokban: durván megdrágulhatnak a magyarok kedvenc gyümölcsei

Reichenberger Dániel2024. március 1. 16:03

A Pénzcentrum által megkérdezett szakértők számítanak még a hidegbetörésekre és a fagyok visszatértére. A gyümölcstermesztők ennek ellenére bíznak abban, hogy az idén jobb lesz a termés a tavalyinál, de komoly lehet a baj, ha a fagyok még nem terveztek elmenni tavasszal. Braunmüller Lajos és Apáti Ferenc is megerősítették, hogy több gyümölcsfajtával is gond lehet idén, ráadásul a borászatok feje is főhet.

Még az elmúlt évekhez képest is sokkal korábban érkezett meg az idén a tavasz. A meteorológiai intézet jelentése szerint februárban több olyan nap is volt, amikor az ilyenkor szokásos hőmérsékletnél jóval melegebb volt Magyarországon, sorra dőltek a melegrekordok is.

Annak talán lehet is örülni, hogy február vége előtt már elhagyhattuk a télikabátot, csakhogy nem ennyire boldogok a gyümölcstermesztésből élő magyarok. A szokatlanul enyhe időjárás miatt ugyanis okkal lehet attól tartani, hogy a gyümölcsösökben szinte helyrehozhatatlan károkat okoz ez az idő. Ha pedig a gyümölcsök termése elmarad a várttól, akkor ez egész biztos, hogy a piacokon és a boltokban is éreztetni fogja a hatását. Megkérdeztük a szakértőket, hogy mire számítsunk idén a gyümölcsök terén.

Még jöhet a fagy

Az időjárási tapasztalatok azt mutatják, hogy a korai tavasznak örülést az emberek később azért megbánják, ugyanis szinte törvényszerű, hogy a tél még nem egészen tervezett elmenni. Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője szerint ez most is így lesz.

Ha kialakulna az a valószínűtlen eset, hogy a tavaszias időjárás töretlenül folytatódik, akkor nem lenne komoly probléma amiatt, hogy a gyümölcsfák biológiai ciklusa megváltozott és korábban kezdődött a rügyezés. Sajnos azonban sokkal valószínűbb, hogy a következő hetekben, vagy akár még április folyamán is hideghullám érkezik, amely jelentős károkat tud okozni a korán kipattant rügyekben vagy már a virágokban. Különösen a hajnali fagyok visszatérése valószínű. Ilyen esetekben az enyhe fagyokat, mínusz 1-2 fokig egyes módszerekkel, például vizes permetezéssel, esetleg fáklyázással még lehet kezelni, a komolyabb károk így elkerülhetők. Fontos leszögezni, hogy ezek a beavatkozások tovább növelik a termelők egyébként sem kismértékű költségeit, amelyet nehezen tudnak később elismertetni a felvásárlókkal

- fogalmazott a szakértő. Azt is hozzátette, hogy veszteségekre a gyümölcstermelőknél számítani is kell emiatt.

Ha azonban a következő két hónapban mínusz 4-5 fok, vagy ennél hidegebb lesz, akkor az néhány óra alatt jelentős volumenben teheti tönkre a túl korán beindult növények rügyeit és virágait. A kár mértéke ilyenkor a fagy mértékétől és földrajzi előfordulásától függ: fagyzugos területeken, völgyekben biztosan lesznek veszteségek, országos, érdemi fagy esetén viszont a termés nagyobb része is odaveszhet. A korai, szokatlanul enyhe, tavaszias időjárás tehát komoly kockázatokat hordoz

- mondta még Braunmüller Lajos.

Kajszi, őszi, alma és szőlő is veszélyben

És mely gyümölcsöket fogja érinteni az időjárás miatt szinte biztosan bekövetkező visszaesés a termelésben? Az Agrárszektor főszerkesztője többet is felsorolt:

Sajnos több fajt is érint a veszély, a kajszi, az őszibarack, a szilva, az alma és a szőlő nagymértékben veszélyeztetett. A szőlőben bekövetkezett nagymértékű elfagyás akár az országos bortermést is veszélyeztetheti, annyira, hogy az az évjáratra, a borpiacra is kihatással lehet

- mondta Braunmüller Lajos. Ezt pedig megerősítette lapunknak Apáti Ferenc, a Fruitveb elnöke is: ő úgy fogalmazott, hogy ők még reménykednek abban, hogy idén megúszhatják a gazdák a fagykárokat.

A legveszélyeztetettebb gyümölcsfajok ebben a tekintetben a kajszi és az őszibarack, majd jön sorban – a teljesség igénye nélkül – a cseresznye, szilva, körte, meggy és alma. Mostanra szokásossá vált, hogy tavasszal másfél-két hetes ciklusokban, néhány napra „visszatér a tél”, ami azt jelenti, hogy sarkvidéki eredetű hidegbetörésekkel nagyon hideg levegőt és éjszakai (vagy akár nappali) fagyokat hagy maga után. Úgy tűnik az utóbbi évekből, hogy a természet ezen viselkedése már-már tendencia, így sajnos számítanunk kell rá, hogy idén sem ússzuk meg a tavaszi fagyokat. Nyilván nem lehet megjósolni az időjárást három hónappal előre, és reménykedünk abban, hogy idén nem lesznek fagykárok a gyümölcsösökben, de tartok tőle, hogy nem az a kérdés, hogy lesz-e fagyos éjszaka, hanem az, hogy hányszor és milyen mértékű. Ha a következő 3 hónapban nem lesznek komoly lehűlések, akkor ezzel a korai kitavaszodással és virágzással sincs semmi gond. A kárvalószínűség azért növekszik, mert míg egy zárt, bimbós állapotban lévő virág mínusz 3-5 fokot is elvisel komolyabb károsodás nélkül, addig a nyitott virág vagy a kötődött kis gyümölcs már mínusz egy-másfél fok alatti hőmérsékleten károsodik. A károsodás mértéke rohamosan emelkedik a hőmérséklet csökkenésével. Például egy néhány órás mínusz 4-5 fok az összes nyitott virágot és kisgyümölcsöt „lesepri” a fáról

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

- mondta Apáti Ferenc.

Jobbnak kell lennie a termésnek, mint tavaly

A szakmaközi szervezet elnöke azt is megosztotta a Pénzcentrummal, hogy tavaly elég gyenge volt a termés pár gyümölcsfaj esetében, és azt is nagyon remélik, hogy ennél az idén jobbra lehet számítani.

Tavaly ugyanis a legtöbb gyümölcsfaj esetében nem volt nagy termés: a kajszit és az őszibarackot elkapták a tavaszi fagyok, ezért kifejezetten gyenge termés volt, a körte, meggy és a cseresznye egy gyenge közepes terméssel volt jellemezhető, míg a szilva felemásra sikeredett, vagyis az észak-keleti országrészben jó mennyiséget hozott, más országrészekben viszont kifejezetten gyengén produkált. Egyedül az alma esetében volt egy egészen jó termés volt, de itt sem voltak túlterhelve a fák. A csapadékviszonyok tavaly közel optimálisak voltak, már kora tavasztól, sőt téltől kezdve nyár közepéig jó volt a csapadék-ellátottság, a szeptember-október volt száraz és szokatlanul meleg, azonban a november-január időszakban is bőséges csapadék hullott. A tavalyi, egyáltalán nem kiemelkedő termés és a kiváló csapadékviszonyok összességében megfelelő hátteret adnak egy idei jó virágzáshoz, ami alapja a jó termésnek. Viszont ezeket a pozitív kilátásokat és várakozásokat egy nap leforgása alatt átírhatja az időjárás, különösen az esetlegesen március közepe és május közepe között érkező tavaszi fagyok

- mondta Apáti Ferenc.

Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője még hozzátette, hogy nem csak a gyümölcstermesztést, de az ettől jelentősen függő borászatot is könnyen taccsra vághatja az, ha nem lesz elég jó termés az idén.

Ha országos és érdemi fagy lesz a következő körülbelül két hónapban, akkor a termés nagyobb része, akár 70-80 százaléka is odaveszhet. Sajnos ez nem is irreális forgatókönyv, könnyen előfordulhat, hogy április végéig még lesznek hideg, mínusz 5 fokos, vagy ennél is zordabb hajnalok. Ebben az esetben a felsorolt gyümölcsökből (kajszi, őszibarack, alma, szilva és szőlő) komoly kínálati hiány alakulhat ki, amely érezhető drágulást eredményez a nyári, kora őszi hónapokban, és óhatatlanul felpörgeti az importot. Könnyen kialakulhat egy szűkösség az idei évjárat boraiban is, amelyet viszont könnyedén pótol az import - ez a már egyébként is nehéz helyzetben lévő hazai borászat pozícióit tovább rontja

- zárta gondolatait a főszerkesztő.

címlapkép: Róka László / MTI-Bizományosi

Címkék:
vásárlás, időjárás, gyümölcs, tavasz, fagy, alma, bevásárlás, nap, termék, szilva, termés, kajszi, gyümölcsös, mínusz, gyümölcstermesztés, gyümölcskár, fagyok,