Hiába nőttek érezhetően a keresetek, 2025-ben továbbra is gyengén teljesített a magyar kiskereskedelem: a forgalom bővülése messze elmaradt a jövedelmek emelkedésétől.
Így lepi el a magyar boltokat is suttyomban az ukrán csirke: nem lehetne, mégis megoldják a terítést
A szakma szerint éve óta uniós áruként érkezik ukrán baromfi Magyarországra is – írja az Agrárszektor.
Érdekes EU-adatokról számol be a szakportál, 2023 január–szeptemberben a közösség baromfihúsimportja 692 ezer tonnára emelkedett. Nőtt a Thaiföldről (+20 százalék) és a Kínából (+16 százalék) származó baromfi, miközben csökkent az Egyesült Királyságból (–29 százalék) származó baromfihús mennyisége. Ezen felül a portál kiemeli, különösen szembetűnő az Ukrajnából származó baromfiimport látványos emelkedése, amely – némi trükkel – Magyarországra már uniós áruként utazhat tovább a hazai szakmai vélemények szerint.
A lap megjegyzi, a magyar kormány a gazdák és fogyasztók védelmére hivatkozva tavaly áprilisban átmeneti tilalmat rendelt el az Ukrajnából származó fontosabb gabonafélék, valamint egyéb mezőgazdasági termékek importjára. A tilalom többek között kiterjed a gabonafélékre, repce- és napraforgómagra, a lisztre, étolajra, mézre és egyes húsfélékre, köztük a baromfihúsra is. Az eredetileg június 30-ig szóló korlátozást meghosszabbították, az ma is érvényben van.
Hiába azonban, ugyanis a Baromfi Terméktanács (BTT) szerint a baromfihús némi kerülőutat tesz, de szintén eljuthat a magyar fogyasztókhoz, ráadásul már évek óta. Nem lehet kizárni, hogy ukrán baromfihús „kerülőúton” jut be Magyarországra, ráadásul nem csak a háború óta, hanem azt megelőzően is ismert gyakorlat volt – mondta el az Agrárszektornak Csorbai Attila a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnöke.
A trükk pedig az, hogy egy bizonyos nagy ukrán vállalatnak vannak vágótelepei különböző európai országokban, ahol a beérkezett baromfit feldolgozzák, majd innen már EU-s csirkekét folytatja útját. Az ukránok ráadásul kitalálnak új termékeket, amiket egyedi vámtarifa számmal látnak el. Ilyen volt például a szakmai körökben Batman Cut-nak nevezett csontos csirkemell szárnydarabokkal. Ezzel az EU-ban engedélyezett kvóta fölött még bőven sokkal több ezer tonnát, sok millió euró értékben tudtak behozni az unióba.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







