Most jön csak az igazi sajthorror a boltokban? Brutális, ami a tejtermékekre vár 2024-ben

Reichenberger Dániel2024. január 15. 16:03

2020 óta folyamatosan drágábbak voltak itthon a tejek és a tejtermékek, kivételt mindössze a múlt hónap jelentett, mikor a tej 10, a sajt pedig 15 százalékkal került kevesebbe, mint egy évvel korábban. Braunmüller Lajos a Pénzcentrumnak nyilatkozva úgy vélte, hogy komoly drágulásra idén nem kell számítani, persze ehhez a globális gazdaságnak is lehet még majd egy-két szava. A sajt olcsóságát mindenesetre jobban magyarázza, hogy a brutális drágulás miatt már alig esznek belőle a magyarok.

Bár decemberben mind a tej, mind pedig a sajt ára jelentősen kevesebb volt az egy évvel korábbihoz képest, az elmúlt két évben összességében mindkét termék jelentősen drágább lett. A szállítmányozásban bekövetkező áremelkedés és a felvásárlási ár is arra enged következtetni, hogy idén sem ússzuk meg a drágulást a tejtermékek piacán.

A Pénzcentrum által megkérdezett szakértő szerint most kis esélye van egy komolyabb drágulásnak, de a termelőknek már így is drasztikusan csökkenteni kellett a felvásárlási árakat - ráadásul a globális tényezők is keresztbe tehetnek még. Megpróbáltuk megfejteni, hogy vajon mélyebben kell-e majd a zsebébe nyúlnia annak, aki tejet vagy sajtot vásárolna 2024-ben?

Mi okozhat drágulást?

Hogy pontosabban lássuk, honnan indulunk, összeszedtük először is az előállítási statisztikákat. Mint a lenti grafikonon látható, a tehéntej felvásárlása körülbelül ugyanazon a szinten van, mint 2019 elején, havonta 130 ezer tonna tehéntejet vesznek meg a gazdáktól. A sajtnál jóval kisebb persze a volumen az előállításban, itt körülbelül 7-8 ezer tonna készül minden hónapban 2019 óta.

Loading...

Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője kérdésünkre elmondta, hogy a termelőknek egyre lejjebb kellett vinniük a felvásárlási árat - vagyis a lehető legrosszabbul jöttek ki a globális válságból.

2023-ban a termelés során javarészt még a 2022-es takarmányt etették az állatokkal, vagyis a nagy bekerülési költségekhez egyre csökkenő felvásárlási árak párosultak, ami szerencsétlen együttállás a termelők számára. A 2023-as termés ugyanakkor lényegesen olcsóbb, így elvileg van még tartalék a nyers tej árának csökkenésére, de a termelők egyéb költségei és általában a felvásárlási árszint miatt nem várható, hogy a gyakorlatban nagyarányú áresés következne be. Az egyensúlyi állapot alighanem az lenne, ha a csökkenő takarmányárak mellett a felvásárlási árak nem mérséklődnének érdemben - ez némi mozgásteret jelentene a termelőknek. A felvásárlók azonban ilyen esetekben a piac elvárásait közvetítik, amelyek minden ilyen árcsökkenést az árakban is viszont akarnak látni

- mondta az Agrárszektor főszerkesztője.

A következő grafikonon összegyűjtöttük a KSH által számon tartott három tejterméket, amit a leggyakrabban vásárolhatunk a boltokban: az 1,5%-os, a 2,8%-os, valamint a pasztőrözött, tartós tejtermék literenkénti árát láthatjuk. Mint észrevehetjük, az orosz-ukrán háború kitörése óta az árak jelentősen felmentek még annak ellenére is, hogy a 2,8%-os tej beletartozott az árstopos termékek körébe, ez le is húzta az átlagárat.

Loading...

Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője a Pénzcentrumnak azt mondta, hogy leginkább az energiaárak tehetnek majd róla, ha 2024-ben a tejtermékek tovább drágulnak - de erre most kevés esély látszik.

Drágulás akkor következhet be, ha valamilyen hatás miatt a nagy tejtermelő területeken (Európa, Új-Zéland, USA, stb.) csökken a kínálat, vagy egyszerre emelkednek a termelés költségei - ilyenkor a piac nem tud olcsóbb beszerzési forrás után nézni, így el kell fogadnia az árakat. Ilyen eset lehet az, ha például valamilyen geopolitikai okból, például a jemeni vagy az izraeli helyzet eszkalálódása, az orosz-ukrán háború miatt drámaian nőnek az energiaárak globálisan. Európai szinten esetleg a kedvezőtlen időjárás okozhat drágulást. Ha ilyen nem várt tényező nem adódik, akkor nagyarányú drágulás most nem valószínűsíthető

- fogalmazott Braunmüller Lajos.

Már sajtot is alig eszünk, annyira megdrágult

A háború nyomán kitört drágulási hullám egyik legtöbbet emlegetett "kárvallottja" a tömbös trappista sajt volt, aminek az egyik legdurvább mértékben szállt el az ára 2020 óta - ezt is láthatjuk a lenti grafikonon.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Loading...

A szakértő szerint a tavaly decemberben bekövetkezett 15 százalékos csökkenés elsősorban a brutálisan visszaesett keresletnek köszönhető.

A késztermékek esetében a legfontosabb ármeghatározó tényező a kereslet, amely jelentősen csökkent tavaly a durva infláció hatására. Ez Magyarországon különösen nagymértékben jelentkezett, de Európa-szerte megfigyelhető volt. A korábban csúcsokat döntő tejtermék-árak miatt a vásárlók jóval kevesebbet fogyasztottak, Magyarországon például a túró fogyasztása drámai mértékben, csaknem ötödével esett vissza. Ez az árcsökkentés mellett szól, amely nagy nyomást helyez a tejfeldolgozókra. Ők megpróbálják majd ezt érvényesíteni a felvásárlási árakban, és az olcsóbb takarmánnyal érvelhetnek is, a termelők viszont megpróbálnak az ilyen kísérleteknek - amennyire lehet - ellenállni

- mondta a Pénzcentrumnak Braunmüller Lajos. Azt is megkérdeztük tőle, vajon folytatódik-e az a trend, hogy egyre több feldolgozó tűnik majd el többek között a globális árváltozásoknak köszönhetően, tönkremehetnek-e emiatt termelők?

Sajnos igen. A tejtermelés több mint két éve nehéz helyzetben van, mivel összejött az ágazatban a drága takarmány - olcsó nyerstej együttállása. Ennek rendeződéséhez idő kell, azok a szereplők pedig, akik ezt nem tudják finanszírozni, az állománycsökkentés, végső soron akár a telepbezárás mellett dönthetnek. Abban reménykedhetünk, hogy ezügyben a legrosszabb időszakon talán már túl vagyunk, és a további csökkenés már nem lesz drámai

 - mondta erről az Agrárszektor főszerkesztője.

Fullasztó import

Októberben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Tej Terméktanács is arra figyelmeztetett, hogy az egyre nagyobb mennyiségben külföldről importált tej és tejtermékek komolyan veszélyeztetik a hazai tejtermelők érdekeit. Braunmüller Lajos ezzel is egyetért: mint fogalmazott, már csak a nagyobb gyártókapacitás miatt is előfordulhat, hogy a külföldi áru olcsóbban adható el a magyar üzletekben.

Az import jelentősen veszélyezteti a hazai ágazat pozícióit, sok esetben ráadásul a behozott termékek minősége sem rosszabb a hazainál. Ennek oka nem a tejtermelésben keresendő, a hazai tejágazat európai viszonylatban is hatékony, a magyar nyerstej-felvásárlási árak a legalacsonyabbak közé tartoznak az EU-ban évek óta. A probléma inkább a feldolgozóknál van: a hazai tejipar minőségi termékeket tud előállítani, de ezt nem teszi eléggé költséghatékonyan. A commodity-jellegű termékeknél (folyadéktej, olcsóbb sajtok, stb.) lényegesen jelentkezik a német, szlovák, lengyel gyártók előnye a volument tekintve, a többre értékelt brandtermékek esetében pedig a magyar tejipar egyelőre nem tudott igazán jó márkákat kialakítani, amelyek árban is versenyképesek lennének a szintén német, holland, belga vagy francia sajtokkal, joghurtokkal és egyéb tejtermékekkel

- mondta erről lapunknak az Agrárszektor főszerkesztője. Kérdéseinkkel megkerestük a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarát és a Tej Terméktanácsot is, amint válaszolnak, frissíteni fogjuk a cikket.

Címlapkép: Oláh Tibor, MTI/MTVA

Címkék:
vásárlás, árak, tejtermék, tej, tejipar, felvásárlás, termelők, sajt, hazai, tejtermékek, tejtermelés, tejár, tejtermelők, tejszövetség, agrárszektor,