Húsvét 2021: ennyiért lehet idén prémium sonkákat venni a hazai boltokban

2021. március 24. 18:31

A sonkák előrendelésein, a kereskedelmi láncok igényein nem látszik a válság, hiszen az előző évhez képest jelentősen, csaknem tizedével nőtt a húsvéthoz kapcsolódó készítmények rendelése - közölte a Pénzcentrummal a Pápai Hús Kft.

A cég tájékozttása szerint a növekmény legnagyobb részét ráadásul a hosszú hetekig érlelt, minőségi termékek adják. A húspiac óriási árhullámzásainak sajátos húsvéti meglepetése, hogy ezek a sonkák nem drágábbak, mint tavaly, mert még a sertésárak újbóli elszállása előtt készültek - írják

Az előző évet jelentősen meghaladó mértékű az igény a húsvétot megelőző hetekben az ünnepkörhöz kapcsolódó termékekre, hiszen mintegy 9 százalékkal több húsvéti húskészítményt rendeltek a kereskedelmi láncok a Pápai Hús Kft.-től. A megrendelések 92 százalékát már ki is szállította a kereskedőknek a cég

- tették hozzá a tájékoztatásban.

Kedvező fejlemény az is, hogy a növekmény legnagyobb részét a minőségi, hosszú érlelésű termékek adják, ami azt mutatja, hogy a kereskedők ezekből a sonkákból várják a legnagyobb forgalomemelkedést - jellemezte az idei keresletet Szappanos Péter. A Pápai Hús Kft. ügyvezetője arra is felhívta a figyelmet, hogy az idén szokatlan meglepetésben van része a vásárlóknak a boltokban.

Azt tapasztalhatják ugyanis, hogy a prémium minőségű, hosszú érlelésű sonkák nem lettek drágábbak, mint tavaly. Ennek az a magyarázata, hogy ugyan a költségeket döntően meghatározó élősertésárak óriásit növekedtek az elmúlt néhány hétben, ami fokozatosan kihat a hústermékek előállítására is, de a hosszú érlelésű sonkák még a kedvezőbb beszerzésű sertéshúsból készültek. A megdrágult alapanyag először a frisshús árában jelentkezik

- foglmazott az ügyvezető.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A húsvéti időszakban hagyományosan jelentősen megnő a sonkák és a hasonló húskészítmények iránti igény. A vásárlók által keresett termékek köre meglehetősen széles: a hagyományosnak tekinthető, hosszú hetekig érlelt füstölt comb és lapocka mellett az utóbbi években népszerű lett a tarja és más húsrészek is. Sokan keresik már a prémium kategóriás szeletelt készítményeket, míg az alacsonyabb árkategóriából vásárlók pedig a gyorsérlelésű termékek közül választhatnak - utóbbiak terén a hazai termékek minősége sokat javult az elmúlt évtizedben.

Húsvét előtt nemcsak több hústermék fogy a hazai boltokban, hanem jellemző ilyenkor az is, hogy azok a vásárlók is a minőségi, megbízható és magyar termékek felé fordulnak, akik máskor inkább az ár alapján döntenek. A rendelési adatok szerint ezen a járvány és annak gazdasági hatásai sem változtattak. Úgy látszik, a vásárlók ilyenkor ragaszkodnak a minőségi, magyar termékekhez, a húsvét megérdemli a legjobbat

- fogalmazott az ügyvezető.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 16. péntek
Gál
42. hét
Október 16.
Élelmezési világnap
Október 16.
A kenyér világnapja
Október 16.
Blog akciónap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. október 15. 21:04
Agrárszektor  |  2026. október 15. 20:27