A megtakarítás fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni, legyen szó egy vészhelyzeti alap létrehozásáról, vagy akár a nyugdíjas évekre való felkészülésről.
Az adventi időszakban előtérbe kerülnek a jótékonysági akciók, a rászorulók támogatása. Egy 2018-as felmérés szerint két évvel ezelőtt minden második ember adakozott valamilyen formában, sokan épp a karácsonyi ünnepek előtt. Idén is rengeteg lehetősége van azoknak, akik valamilyen módon segíteni szeretnének másoknak. Ugyanakkor a koronavírus-helyzet miatt az idei év más, mint a többi. Kíváncsiak voltunk, csökkent-e idén az adakozási kedv, változott-e az emberek hozzáállása, mit tapasztal az egyik kiskereskedelmi lánc, amely tavalyhoz hasonlóan 2020-ban is nagyszabású jótékonysági akciót indított.
Ahogy közelednek az ünnepek, egyre inkább előtérbe kerülnek a jótékonysági akciók. Egy 2018-ban, kétezer fő részvételével készült felmérés szerint minden ötödik ember rendszeresen, ugyanannak a szervezetnek adott támogatást, míg a válaszadók fele alkalomszerűen, spontán adományozott egy-egy alapítványnak. Sokan voltak, akik főként karácsonykor szerettek volna segíteni a náluk nehezebb helyzetben lévő embereken, a felmérésből kiderült, ez az időszak az adományozás főszezonja.
Az idei év ugyanakkor a koronavírus-helyzet miatt speciális: sokan kerültek nehéz anyagi helyzetbe, sokan elveszítették a munkájukat, azonban az Auchan tapasztalata szerint az emberek idén is nagylelkűek, és örömmel adakoznak.
- írták megkeresésünkre, hozzátéve, ezt tapasztalták akár az Országos Mentőszolgálat javára felajánlott Bizalompontjaik mennyiségét, akár a tanszergyűjtő akcióban összegyűlt adományokat tekintve.
"Tavaly Julio, a plüss hód és vásárlóink segítségével 21 millió forintot gyűjtöttünk össze, amiből egy diagnosztizálást és műtéti ellátást megkönnyítő röntgenkép-erősítő berendezést vásárolt a Semmelweis Egyetem II. Számú Gyermekgyógyászati Klinika. Idén ismét lehetőség van arra, hogy egy plüss hód, Júlia megvásárlásával segítsék a vásárlók a gyermekklinikát" - írták a Pénzcentrum megkeresésére. Elárulták azt is, a plüssfigura esetén az áruházi értékesítés dominál a webshoppal szemben.
Használt ruhanemű helyett tartós élelmiszerrel segíthetünk a legtöbbet
A járvány miatt a korábbi évekkel ellentétben idén használt ruhaneműkkel nem nagyon lehet segíteni a rászorulókat, az Auchan áruházaiban felállított MikulásGyár sem fogadhat használt termékeket. Aki azonban szebbé szeretné tenni egy család karácsonyát, annak érdemes a bevásárlás során több tartós élelmiszert, tisztító- és tisztálkodási szereket vásárolnia, amit aztán leadhatnak a gyűjtőpontokon, és amelyeket a Magyar Vöröskereszt juttat majd el a hátrányos helyzetű családoknak.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2020/01/1579873308-2mJ5kC6my_md.jpg)