29 °C Budapest
Idén is lesz Budapest Borfesztivál a várban: ezekre a változásokra kell készülni

Idén is lesz Budapest Borfesztivál a várban: ezekre a változásokra kell készülni

2020. augusztus 28. 15:28

Tradicionális hazai pezsgők, kiváló magyar borászatok csúcsborai, minőségi olasz prosecco-k: ez alapján a Budapest Borfesztivál épp olyan lesz, mint a korábbi években. Emellett azonban várhatóak bizonyos újdonságok, például jegyeket kizárólag elővételben lehet vásárolni. A Pénzcentrum utánajárt, mire számíthatnak idén a látogatók.

A koronavírus megjelenése felülírt mindent, nincs olyan ágazat, amit ne érintett volna. Tavasszal egy időre bezártak az éttermek, kávézók, kongtak az ürességtől a szállodák. A korlátozások feloldása után aztán kezdett minden visszatérni a régi kerékvágásba, de a fesztiválok nagy része elmaradt, a nagyobb koncerteket nem tartották meg.

A borászatokat is nehéz helyzetbe hozta a koronavírus-járvány, becslések szerint a gasztronómiai területeken értékesítő pincészetek 60-90 százalékos bevételkiesést szenvedtek el. A fogyasztói szokások is átalakultak: a koronavírus előtt a magyarországi borfogyasztásnak csak a fele történt otthon, a pandémia időszakában azonban jelentősen megnőtt ez az arány. Az Agrárszektor megjegyzi, a borászok elkezdték kihasználni az online csatornákat, 15-20%-kal növekedett meg az internetes értékesítés. Kérdés, hogy az új szokások mennyire maradnak majd meg, hiszen mostanra újra lehet birtokokat látogatni, borkóstolókat tartani, sőt, több borászati rendezvényt is tartottak az elmúlt hónapokban.

A Budapest Borfesztivált sem fújták le, de a rendezvény sok szempontból más lesz, mint a korábbi években.

Jegyeket kizárólag elővételben lehet vásárolni, a helyszínen nem

- tudta meg a Pénzcentrum. A szeptember 10. és 13. között megrendezésre kerülő eseményen különböző idősávokban 400 jegyet értékesítenek majd. Lesz délutáni jegy, amely az adott napon délután 2 és este 6 óra közötti fesztiválozást tesz lehetővé, az esti idősáv 19 órától éjfélig tart és lesz vasárnapi jegy.

A belépőjegy megváltásával a látogatók nagymértékben hozzájárulnak a három évtizedes múltra visszatekintő Borfesztivál életben maradásához. A nagylelkű segítséget a szervezők meglepetés kóstolóval és a jövő évi jubileumi rendezvényre szóló ajándék belépőjeggyel köszönik meg

 - írták a Pénzcentrum megkeresésére. A speciális biztonsági intézkedésekkel kapcsolatban a szervezők elárulták, lesznek kihelyezett kézfertőtlenítő pontok, a távolságtartásra figyelmeztető jelzések, a kiszolgáló személyzet maszkot fog viselni, a különböző idősávok között teljes takarítás, fertőtlenítés várható, és biztosítják az érintésmentes fizetési lehetőséget.

A korábbi évekhez képest kevesebb kiállító lesz, de a minőségből nem engedtek. Neves magyar borászok lesznek jelen a csúcsboraikkal, például Koch Csaba, az Év Bortermelője díj legutóbbi győztese vagy a villányi Tiffán borászat, amely két csúcsborának már csak a pincénél kapható évjáratait hozza el. Lesznek minőségi olasz proseccok, tradicionális hazai pezsgők, valamint Moët&Chandon és Dom Perignon Champagne-ok mellett fiatalos kínálattal érkezik a DiVino, külföldi borokkal a WineAge, szortimentjének legjobb tételeivel pedig a SPAR Magyarország.

A rendezvény ideje alatt érdemes többször visszatérni a standhoz, hiszen minden negyedik pohár bor ingyenes lesz a látogatók számára

- írta megkeresésünkre a SPAR Magyarország. A cégtől megtudtuk, különleges akciókkal és játékkal készülnek a fesztiválra.

Támogatott tartalom
A cikk megjelenését a SPAR Magyarország támogatta.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2021. június 17. csütörtök
Laura, Alida
24. hét
Június 17.
A tapas világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2021
Fenntartható befektetések, piaci lehetőségek: varázsszó az ESG
EZT OLVASTAD MÁR?