13 °C Budapest

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnep alatt: te már megvettél mindent?

2020. április 10. 16:42

A négynapos ünnep ahogy minden évben, most is befolyásolja a boltok nyitva tartását, ráadásul sok üzletben a járványhelyzet miatt módosított nyitvatartási renddel várják vásárlókat. Mutatjuk, hol mikor lehet vásárolni húsvét alatt.

A magyarországi boltláncok a koronavírus-járvány miatt megváltozott üzemmódban működnek, a kijárási korlátozások miatt pedig még mindig érvényben van, hogy reggel 9 óra és déli 12 között kizárólag a 65 évesnél idősebbek vásárolhatnak.

Az élelmiszerüzletek zöme vasárnap, valamint a hétfői napon zárva tart.

A négynapos ünnep során egyedül szombaton lesznek nyitva a nagyobb bolthálózatok egységei, de a korhatárra vonatkozó jogszabályt aznap is figyelembe kell venni.

Az Auchanok szombaton reggel 6 illetve 7 órakor nyitnak, este 9 vagy 10 órakor zárnak. Az online kiszállítás egyedül az említett napon működik a hét végén. Az Aldi már korábban bevezette az egységes nyitvatartási rendet, így valamennyi boltban reggel 7 és este 6 között lehet vásárolni, ahogyan ez a szombati napon is érvényben lesz.

A magyar Lidl jelentős nyitvatartás-rövidítést nem léptetett érvénybe, legfeljebb az esti 9-10 órás zárást hozta előrébb egy órával több áruházában. Ennek megfelelően alakul a nagyszombat is. A Metro-áruház egységei a szokásos reggel fél 6-kor, 6 órakor nyitnak, és este 10 órakor zárnak.

Bár a Spar a járványhelyzet miatt sok boltjában is lerövidítette a nyitvatartási időt, de a most következő hosszú hétvége miatt 11-én szombaton hosszabb nyitva tartással üzemelnek. A Penny Market sem rövidített a járvány miatt az elmúlt időben, így most szombaton, bolttól függően reggel 6 vagy 7 órakor nyitnak és este 8 vagy 9 órakor zárnak.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A Tesco üzletei a csütörtöki és szombati napon is reggel 6 illetve 7 órakor nyitnak, majd este 7 és 10 óra között zárnak. Az országszerte több ezer kisebb-nagyobb üzlettel együttműködő magyar boltláncok - a CBA, a Coop és a Reál - egységeiben nincs teljesen egységes nyitvatartási rend.

Éjjel-nappalik, benzinkutas boltok

Az ünnepi hétvége valamennyi napján nyitva lesznek a benzinkutas Sparok az OMV- és Lukoil-kutakon, hasonlóképp a Mol-töltőállomásokon található Fresch Cornerek. A felsoroltak mellet várhatóan a non-stop üzletek egy része sem pihen a négynapos hétvégén, így a Manna- és a Roni-hálózat egységei is felkereshetők.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 7. kedd
Herman
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?