Több Aptamil anyatej‑kiegészítő tápszert is azonnal visszahívott a Müller.
Egy év alatt 50 százalékkal emelkedett az élősertés ára, és a szakértők szerint közeljövőben nem számíthatunk árcsökkenésre, csak extrém piaci szituáció esetén.
Az elmúlt hetekben is tovább drágult az élő sertés, és további áremelkedés várható - írja keddi számában a Világgazdaság. Egy év alatt több mint 50 százalékkal emelkedett az élő sertés ára, ha forintban számoljuk. Euróban számolva valamelyest jobb a helyzet, úgy "csak" több mint 40 százalékkal nőtt az európai átlagár. A forint gyengülése is kivette a részét az emelkedésből - mondta a lapnak Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke.
Ez közvetlenül hat a magyar árakra, hiszen azok legtöbb esetben az európai, azon belül is a német árakhoz vannak kötve, az elszámolás pedig forintban történik. A Hússzövetség elnöke szerint egyelőre úgy tűnik, hogy az élő sertés éven belüli árának alakulása követi az unióban sokéves átlagban kialakult normát: vagyis az év elejei alacsonyabb árak után február-márciusban elkezd emelkedni, és ez hagyományosan kitart az év közepéig.
Csakhogy az idén mindez egy sokkal magasabb szintről történik. Ezek alapján a húspiacon a közeljövőben nem számíthatunk árcsökkenésre, csak extrém piaci szituáció esetén. Ilyen lehet, ha például a kínaiak nem tudják átvenni az Európából érkező húst, mert a szállítmányok nem indulnak el.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







