Csúnyán átverhetik a magyarokat az üdülési joggal: erre mindenképpen ügyelj

2020. február 20. 19:29

Hiába hívja fel évek óta a fogyasztók figyelmét arra a fogyasztóvédelem, hogy üdülési jog tervezett értékesítése esetén ne fizessenek előre, nem mondjanak le jogaikról előre, ne fogadják el a szóban elhangzott tájékoztatást, hanem olvassák át a szerződést aláírás előtt, és leginkább ne lépjenek be különböző kreditpontokat kínáló rendszerekbe, folyamatosan jelentkeznek az így megkárosított fogyasztók.

Nagyon sokak számára vált terhessé az utóbbi időben a növekvő fenntartási költségek miatt a sokszor 50-100 évre megvásárolt üdülési jog. Természetes jelenség, hogy megpróbálják eladni azt a fogyasztók, de ez nagy nehézségbe ütközik. Sokan kötnek megbízási szerződéseket, de a legritkább esetben sikerül valóban értékesíteni az üdülési jogot. A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) összegyűjtött néhány jó tanácsot!

  • Válasszák meg gondosan a fogyasztók annak a vállalkozásnak a személyét, amelynek megbízást adnak üdülési joguk eladására! 

A www.e-cegjegyzek.hu internetes oldalon könnyen utánanézhetnek annak, van-e folyamatban olyan jogi eljárás, amely vita esetén veszélyezteti a vállalkozásnak átadott akár több millió forintos összeg visszatérítését.

  • Soha ne adjanak át előre a fogyasztók jutalékot vagy megbízási díjat a vállalkozásnak, amely vállalja az üdülési joguk eladását!

A megbízási díj csak később, a megbízás teljesítésekor jár a megbízottnak, kivéve, ha a szerződésben erről másképp rendelkeztek. Kezeljék azt is fenntartással a fogyasztók, ha a jogügylet célja (a készpénzhez jutás) ellenére épp olyan kérést kapnak a vállalkozástól, amely még további befizetésekre vonatkozik.

  • Ne fogadják el a fogyasztók a vállalkozás azon hivatkozását sem, ha az eladással felmerülő költségeik miatt kérik előre a pénzt az üdülési jog értékesítésére!

Megbízás esetén ugyanis a vállalkozásnak kell megelőlegeznie ezeket a költségeket, kivéve, ha ettől a szerződésben eltértek.

  • Ne bízzanak vakon a fogyasztók az előzetesen szóban megkapott tájékoztatás tartalmában és azt vessék össze az eléjük tett írásbeli szerződés tartalmával! 

Ha ellentmondást tapasztalnak, ne írják alá a szerződést!

  • Ne írják alá rögtön a fogyasztók a szerződést akkor sem, ha a vállalkozás szerint az ajánlat csak aznapra érvényes! 

Nyugodtan vigyék haza, olvassák át alaposan, mások - esetlegesen jogász végzettségűek - szintén nézzék azt meg. További sürgetés esetén pedig inkább álljanak el a szerződés aláírásának szándékától.

  • Csak akkor vállalják a kreditrendszerbe történő belépést, amennyiben értik e szerződéses konstrukció lényegét és előre ellenőrizzék azt, hogy a befizetett összegért járó pontokat számukra valóban hasznos termékekre, szolgáltatásokra tudják levásárolni! 

A jól hangzó akciók, kedvezmények mit sem érnek akkor, ha azokat kizárólag felesleges dolgokra tudnák beváltani.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

  • Ne feledjék a fogyasztók, hogy kérésre a vállalkozás köteles információt adni a megbízás, azaz az üdülési jog értékesítésének állásáról, sőt arról is rögtön, ha a vállalt adásvétel sikeresen létrejött. 

A fogyasztó felhívására a vállalkozásnak bizonyítania kell, hogy megtette a szerződés szerinti vállalásait, ellenkező esetben a fogyasztó pénz visszatérítésére vonatkozó igénye megalapozott lehet.

  • Kizárólag írásba foglalt szerződés alapján adjanak a fogyasztók megbízást az üdülőhasználati jog eladására és ellenőrizzék annak tartalmát, hogy az nem csupán marketing, promóciós vagy egyéb feladatokra, így az üdülési jog reklámozására vonatkozik-e!

Ezt is annak tudatában tegyék meg, hogy az írásba foglalt és ténylegesen az eladásra szóló megbízás sem garantálja a legtöbb esetben az üdülési jog sikeres értékesítését. Tehát a megbízási díjat akkor is ki kell fizetniük, ha az eladni kívánt jog mégsem kerül később értékesítésre (kivéve, ha erre a vállalkozás felróható magatartása miatt került sor).

Tartsák észben, hogy elállhatnak - ha pedig a szolgáltatás teljesítése már megkezdődött, úgy felmondhatják a szerződést - indokolás nélkül az üdülési jog eladására irányuló megbízástól is akkor, ha a szerződés megkötésére a vállalkozás üzlethelyiségén kívül került sor, és csak később szembesültek azzal, hogy a cég valójában nem is eladást, hanem kizárólag az üdülési jog hirdetését, adminisztrációs vagy egyéb reklám feladatok ellátását vállalta. 

Vita esetén írásban, igazolható módon nyújtsák be panaszukat a vállalkozásnak. Ha a cég egyáltalán nem lelhető fel, elköltözött vagy egyszerűen nem veszi át a küldeményeket, gyanú esetén éljenek rendőrségi feljelentéssel is az ügyben, ugyanis büntetőjogi felelősség merülhet fel akkor, amennyiben kiderül, hogy szándékosan nem veszik át a fogyasztók írásos megkereséseit.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 21. csütörtök
Konstantin
21. hét
Május 21.
Szeged napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. május 21. 20:59