A rendkívüli meleg és az aszály miatt ismét felerősödtek az élelmiszerárak emelkedésével kapcsolatos félelmek.
Európában majdhogynem összeomlóban van a papírhulladék-gazdálkodás, mivel tavaly ősz óta folyamatosan esik a lakosság által gyűjtött vegyespapír ára - írja a G7.
A lap szerint Magyarországra is igaz az az európai trend, hogy míg korábban a kezelők számottevő bevételre tettek szert a hulladékpapírból, tavaly ősz óta már nekik kell fizetni, hogy átvegyék a papírját.
- mondta el a portálnak Bedő Miklós Áron, az öntapadó papírokat és fólia-alapanyagokat gyártó Budaval pénzügyi igazgatója. A szakember elmondta, mára már odáig fajult a helyzet, hogy a
A portál megemlíti, hogy a papírárak globális zuhanása mögött a kínai importkorlátozás áll: Kína 2017 nyarán jelentette be, hogy jelentősen korlátozza az országba érkező hulladékmennyiséget, innentől kezdve zuhant Európában a papírhulladék ára.
Érdekes egyébként megjegyezni, hogy bár az iskolai papírgyűjtések elenyésző forgalmát teszik ki a hulladékkezelőknek, mégis fontos szerepük van a szemléletformálás és a leadott mennyiségért kapott pénz miatt. A portál által megszólaltatott hulladékosok a lapnak azt mondták, még ősszel is tudtak fizetni 10-20 forint/kilogramm körüli összeget a leadott papírért, jelen helyzet szerint azonban nem tudnának fizetni érte.
Figyelmeztetést adott ki a hatóság: semmiképp se használd fel, ha te is vettél ebből az olívaolajból
Termékvisszahívást rendeltek el egy Magyarországon is forgalomba került olívaolajnál, miután a megengedett határértéket meghaladó ásványolaj-eredetű aromás szénhidrogéneket mutattak ki benne.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







