Az online élelmiszer-vásárlás egyre népszerűbb a magyarok körében, és már nem csupán néhány gyorsan beszerezhető termék rendeléséről szól.
Az idei harmadik negyedév végére már meghaladta a hétmilliót a mobilinternet-előfizetések száma, az internet-előfizetéseké pedig a 10,2 milliót - írja a Világgazdaság.
"A több éve tartó lendületes fejlődés mögött részben az áll, hogy a szolgáltatók gyorsan alkalmazkodnak a technológiai változásokhoz, továbbá az okostelefonok elterjedése és az árverseny is segítette a folyamatot" - idézi a lap a Központi Statisztikai Hivatal friss statisztikai tükrét.
Az internet-előfizetések száma 3,5 százalékot nőtt egy év alatt, az idei harmadik negyedév végén már 10,2 millió volt, amelynek 69 százaléka a mobilelőfizetés. A piac roppant koncentrált, ezt jól mutatja, hogy tíz szolgáltató biztosította az előfizetések 97 százalékát.
Alig változott a távközlési szolgáltatók piaci részesedése, a mobiltelefon-szolgáltatás terén 2015 vége óta folyamatosan a Magyar Telekom volt a piacvezető 45 százalék körüli részesedéssel. Második a sorban a Telenor, amelynek részesedése 2,5 százalékponttal csökkent, a harmadik helyen álló Vodafone-é viszont 2 százalékponttal növekedett e téren.
A többi szolgáltató ugyan erősödött, de június végére sem érték el együtt az 1 százalékot - derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság mobilpiaci jelentéséből. A fejlődés a cégek árbevételén is látszik, amely az említett időszakban 77 milliárd forint volt.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.






