27 °C Budapest
Figyelmeztet a hatóság: életveszélyes termékek a magyar boltok polcain

Figyelmeztet a hatóság: életveszélyes termékek a magyar boltok polcain

2019. november 4. 12:02

Az igazi hideg beköszöntével egy időben megindul a valódi fűtési szezon is, és ilyenkor már fokozott veszélyt jelent a lakásokban, házakban kialakuló szén-monoxid. Ahogy a tűz, úgy a szén-monoxid érzékelésére is van eszköz, amelynek használata életeket menthet, persze csak abban az esetben, ha sikerül a megfelelő készüléket kiválasztani. A hatósági vizsgálatok szerint ugyanis van bőven problémás termék a magyar boltokban. Mutatjuk a legfrissebb "pozitív" és "negatív" terméklistát is.

Borús, csapadékos időre kell számítani a héten, valamint fokozatos lehűlésre: vasárnap többfelé már a 10 fokot sem éri el a hőmérséklet - ez pedig annyit jelent, hogy aki eddig meg is úszta, annak mostantól egészen bizonyosan be kell gyújtani a kazánokat, azaz fűteni kell.

A fűtési szezon tényleges beindulása pedig egyet jelent azzal is, hogy hamarosan újra mindennapossá válnak a szén-monoxid-mérgezéses esetek.  A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapjának eseménytérképe szerint pedig csak októberben 10 esteben kellett kivonulniuk szén-monoxid-szivárgás miatt a szakembereknek. Október 5-én Kazincbarcikán egy Építők útjai lakásba riasztották a város hivatásos tűzoltóit, mert ott rosszul lett két ember, akit szén-monoxid-mérgezés gyanúja miatt kórházba szállítottak. Az egység méréseket végzett az ingatlanban és kimutatta a levegőben a mérgező gázt. Október 28-án Budapest XXIII. kerületében egy Lórév utcai családi házhoz riasztották a fővárosi hivatásos tűzoltókat, mert három ott lakó, a gyanú szerint szén-monoxid-mérgezés miatt, rosszullétre panaszkodott. Az egység méréseket végzett az ingatlanban és kimutatta a mérgező gázt a levegőben. A mentők szintén a helyszínre érkeztek, valamint a gázszolgáltató munkatársai is.

Jól látható tehát, hogy még el sem kezdődött az  igazi fűtési szezon, máris rengetegen kerültek bajba nem meglévő vagy hibás jelzőberendezések miatt. Ilyen és ehhez hasonló esetek szinte minden téli szezonban vannak, holott könnyen megelőzhetőek lennének. A magyar háztartások közel kétharmadában van olyan berendezés, amelyből a lakótérbe szivároghat a szén-monoxid, ennek ellenére csupán a tulajdonosok elenyésző része foglalkozik a veszélyekkel: csak minden második háztartásban ellenőrzik évről-évre az érintett berendezéseket, míg szén-monoxid-érzékelő 10 lakásból alig kettőben van - derül ki egy korábbi felmérésből. A legtöbb baleset például megfelelő mennyiségű szellőztetéssel elkerülhető lenne, de az is fontos, hogy a szén-monoxid-mérgezés tüneteit - fejfájás, émelygés, szédülés - ne keverjük össze más rosszulléttel.

A veszélyt egy megfelelő szén-monoxid-érzékelő azonnal jelzi!

Nagyon fontos leszögezni, hogy az érzékelő csak jelzi a veszélyt, a szivárgást előidéző állapotot nem szünteti meg. A Katasztrófavédelem korábban arról tájékoztatta a Pénzcentrumot, hogy vannak fogyasztók, akik abban a hitben vannak, hogy pusztán az érzékelő felszerelésével védve vannak, és emiatt lemondanak a tüzelőberendezéseik rendszeres éves ellenőrzéséről, illetve esetleges karbantartásáról is.

Így válassz szén-monoxid jelzőt: körültekintően

Alaposan nézzünk körül, ha biztonságos szén-monoxid-érzékelőt szeretnénk vásárolni, ugyanis a kereskedelmi forgalomban kapható érzékelők nagy részéről kiderült a hatósági vizsgálatok során, hogy bizony nem felelnek meg az alapvető biztonsági követelményeknek. 

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság folyamatosan ellenőrzi a Magyarországon elérhető szén-monoxid-érzékelőket. A tételek elérhetőek a hatóság honlapján, illetve alábbi galériáinkban is:


"Az, hogy a dokumentum 2017. augusztus 3-án frissült, az azt jelenti, hogy akkor bővültek új érzékelővel a listák, nem pedig azt, hogy azóta nem végzett piacfelügyeleti ellenőrzéseket a szervezet. A katasztrófavédelem hatósági szakemberei folyamatosan ellenőrzik a hazánkban forgalmazott érzékelőket, ha új eszközök jelennek meg a piacon, a listákat is frissítjük" - tájékoztatta korábban a Katasztrófavédelem a Pénzcentrumot.

Eszerint az elmúlt bő két évben nem került be újabb "negatív"  termék a magyar piacra.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2021. július 31. szombat
Oszkár
30. hét
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2021
Fenntartható befektetések, piaci lehetőségek: varázsszó az ESG
EZT OLVASTAD MÁR?