Az NKFH nyomatékosan kéri a szülőket, hogy amennyiben korábban vásároltak ebből a termékből, azt azonnal vegyék el a gyermekektől.
A Metro bedobta magát a karácsonyi forgatagba is: év végéig fogadja a családi vásárlókat, nem is várva meg a korábban meghirdetett egyhónapos nyitási szakasz végét, szeptember 24-t.
Már korábban beszámoltunk róla, hogy nemrégiben újított a Metro áruházlánc: ráhajtott a családokra egy kis reklámhadjárattal körítve. Ennek lényege, hogy úgynevezett napijegy igénylésével pénteken, szombaton és vasárnap bárki vásárolhatott a Metro áruházakban, nem kell hozzá vállalkozás, adószám, vagy valamilyen intézménynek lenni - írja a blokkk.com.
Igaz, a termékkínálat továbbra is főként a vállalkozások, intézmények igényeihez igazított, de aki a nagybevásárlások elkötelezett híve, az megtalálja a számítását. Arról nem is beszélve, hogy az eddigi háromnapos hétvégi nyitás is hozhatott valamennyit a Metro konyhájára. Ha pedig ebbe belevágott, feltehetően igazított is valamit a korábban szokásos kínálatán.
A karácsonyig kitartó új gurítás: mehetsz a Metroba vásárolni minden nap ebben az évben
Itt az újabb meglepetés: nagyobb sebességre kapcsolt a Metro. Ennek általában két oka lehet, az egyik, hogy nagyon megy nekik, a másik, hogy nagyon nem megy. Sokkal valószínűbb, hogy inkább az előbbi, ugyanis a cég legfrissebb reklámja szerint a 13 Metro áruház most már december 31-ig fogadja a családokat, egy napijegy ellenében.
A Metro családi vásárlás hátránya ugyanis más bolttal szemben, hogy adminisztrációhoz kötött, így a vásárló személyes adatainak megadása a napijegy ára, amivel be lehet menni. Kérdés, hogy ez változik-e majd később. Mindez azt jelenti, hogy a Metro áruházlánc az év utolsó negyedében, éppen a legerősebb forgalom közepette, amikor ott a Black Friday, a karácsony és a szilveszter, beszállt az év végi boltos őrületbe. És pusztán az áruházak elhelyezkedése alapján nem is rossz esélyekkel, hiszen négy áruháza a fővárosban és környékén, a többi 9 pedig Szombathelytől Nyíregyházáig jó lefedettséget ad a hálózatnak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Tesconak 112 hipermarket besorolású nagy alapterületű áruháza van, melyek most éppen diszkont ruhát öltenek kisebb alapterületen kisebb választékkal. Az Auchannak 19 hipermarketje van, úgyszintén országos lefedettséggel, a Spar pedig 33 Intersparral van jelen az országban
Jó kis Black Friday és karácsonyi vásár lesz ennyi hipermarkettel.
Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







