Május 12–15. között Isztambul adott otthont a 33. Európai Elhízástudományi Kongresszusnak.
2018-ban 11 százalékkal mérséklődtek az internetszolgáltatások és ennél kisebb mértékben a mobilhang-előfizetések árai, elsősorban az internetáfa-csökkentés hatására - derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb elemzéséből, amely a távközlési szolgáltatások árait és piaci kínálatát vizsgálta. A kínált szolgáltatások köre folyamatosan változik, a konstrukciók több mint fele csak kevesebb mint egy év óta igényelhető.
Az előző évhez hasonlóan 2018-ban is a szabályozórendszer változása hatott leginkább a hírközlési árak alakulására. Az internetáfa 5 százalékra történő csökkentésének köszönhetően a legnagyobb szolgáltatóknál az önálló internetszolgáltatások döntő többségének bruttó ára - változatlan nettó árak mellett - 11 százalékkal mérséklődött, míg az internetet is tartalmazó szolgáltatáscsomagok árai 1-8 százalék közötti mértékben csökkentek. Az utóbbi években egyre inkább szétnyílt a nemzetgazdasági és a hírközlési árváltozás ollója: tavaly a hírközlési szektorban az árak 5,4 százalékkal estek, ugyanakkor 2,8 százalékos inflációt mértek a nemzetgazdaság egészében a KSH árstatisztikái szerint.
Áttekinthetetlen a kínálat, újabbnál újabb konstrukciók
Nehezen áttekinthető a hírközlési szolgáltatók sokféle díjcsomagot tartalmazó kínálata és annak folyamatos változtatása. 2018 végén összesen 170 előfizethető csomag volt az öt kategóriában: vezetékes telefon, vezetékes internet, mobilinternet, feltöltőkártyás telefon és előfizetéses mobiltelefon. Mindezekből 88 csomag volt új, azaz 2018 januárja óta bevezetett konstrukció - ez az összkínálat több mint felét, 52 százalékát teszi ki.
Az elemzés összesen 640 csomagot vizsgált, amelybe beletartoznak a már lezárt, de még előfizetőket tartalmazó csomagok is. Valószínűleg a csomagok számossága és gyakori változtatása részben az oka annak, hogy a piackutatás szerint a mobiltelefont használók és a helyhez kötött internetet előfizető háztartások 60 százaléka még sosem váltott díjcsomagot.
2018-as újdonságok a telefon- és internetszolgáltatásokban
A telefonszolgáltatások piacán tavaly a Telekom és az Invitel egyaránt szűkítette az újonnan előfizethető vezetékes tarifacsomagjainak számát. Általános tendencia, hogy a mobilszolgáltatások egyre nagyobb benne foglalt adatkeretet tartalmaznak, a roamingolásnál felhasználható adatforgalom is bővül.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
2018-ban újdonságként jelent meg a piacon a korlátlan nemzetközi hívást és EU-roaminghelyzetben a korlátlan adatforgalmat kínáló szolgáltatás. Tavaly az internetszolgáltatások kínálatában megjelentek a Szupergyors Internet Program keretében otthoni használatra szánt mobilinternet-ajánlatok, amelyek olyan településeken érhetők el, ahol vezetékes technológiával gazdaságosan nem érhető el szélessávú internet.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








