Egy év alatt több mint 40 százalékkal nőtt, két év alatt pedig közel megduplázódott a Kifli.hu iskolakezdéshez kapcsolódó papír-írószer kategóriájának forgalma.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei számos műszaki, higiéniai és élelmiszerbiztonsági hiányosságot tártak fel egy Bács-Kiskun megyei húsfeldolgozó üzemben. A hatóság az ellenőrzés során 2580 kg hús, húskészítmény és fűszer forgalomba hozatalát tiltotta meg, valamint elrendelte az állati eredetű élelmiszerek megsemmisítését.
Egy Bács-Kiskun megyei húsfeldolgozó üzemben tartottak hatósági ellenőrzést decemberben a Nébih szakemberei. Az egység nem tartotta be az élelmiszerek nyomon követésére vonatkozó előírásokat, az általa előállított termékek közül néhánynak nem volt gyártmánylapja. Az üzemben a hűtött hulladéktárolót technológiai művelet (főzés) céljára használták, miközben az állati eredetű hulladékot az udvaron tárolták. Az egységben számos, élelmiszerbiztonsági szempontból kifogásolható, kiskereskedelemből visszaérkezett terméket is tároltak.
Az ellenőrzés során a hatóság összesen 2580 kg hús, húskészítmény és fűszer felhasználását, forgalomba hozatalát tiltotta meg, továbbá ezen élelmiszereket kivonta a forgalomból és elrendelte az állati eredetű élelmiszerek megsemmisítését. A termékek között jelentős mennyiségű lejárt minőségmegőrzési idejű fűszer, lejárt fogyaszthatósági idejű, illetve nem nyomon követhető, továbbá erősen szennyezett, penészes hús, húskészítmény volt.
Címlapkép: Nébih
Almageddon a hazai almapiacon: soha nem látott terméskiesés jöhet, így alakulhat 2026 őszén a kilóár
Alig lesz idén magyar alma, mégis zuhan az ára – elsőre szinte hihetetlen, mi történik a hazai piacokon. Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható...
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







