Óriási a munkaerőhiány, ezer dolgozó hiányzik a boltokból, így érdemes időben megkezdeni a karácsonyi bevásárlást - hangzott el szerdán az RTL Klub Híradójában.
Nagy a család, tehát a saját gyerekeink közül is elég sokan be tudnak ebbe segíteni
- nyilatkozta a tegnapi RTL Híradónak egy árus, akinek a Vörösmarty téri karácsonyi vásáron lesz bódéja, de nem mindenki ilyen szerencsés, máshol kevesebb a munkaerő a szükségesnél.
Rekord ünnepi forgalomra számít a kereskedelmi szövetség, így bölcs döntésnek tartják időben elkezdeni a karácsonyi bevásárlást.
A 17 százalékos béremelés a fizikai dolgozók körében egy év alatt a létszám megőrzését tette lehetővé
- mondta el a tévének Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, majd hozzátette, hogy a vásárlóknak a szokásosnál hosszabb sorban állásra kell számítani, de a boltok meg fognak bírkózni a vásárlók rohamával.
A hat legnagyobb áruházlánc összesen ezer dolgozót keres a honlapjaik alapján - hangzott el a Híradóban.
A szigorodó ponthatárok ellenére az egyetem tovább növelte a felvett hallgatók létszámát, amivel megerősítette piacvezető szerepét a hazai gazdasági felsőoktatásban.
Egyre tudatosabban döntenek a magyarok arról, hogy mikor és mennyi borravalót adnak: elsősorban a szolgáltatás minősége alapján jutalmazzák a kiszolgálást.
A Tudatos Vásárlók Egyesülete ötven, a hazai boltokban kapható gyereknaptejet vizsgált meg. Eredményeik rávilágítottak arra, hogy a termékek ára és márkája önmagában nem garantálja a...
A hétfőn közzétett döntés indoklása szerint a platform nem mérte fel és nem kezelte megfelelően az illegális, veszélyes és hamisított termékek értékesítéséből adódó kockázatokat.