A csomagban 25 termék kapott helyet, a fürdőbombák és tusfürdők mellett testápoló, ajakradír, parfüm és még zokni is található benne.
Dagad az élelmiszerbotrány: a termékek 70 százaléka eltér a nyugati boltokban árultaktól.
A Nébih 96 terméket vizsgált meg az elmúlt hetekben, a korábban kirobban élelmiszerbotrány miatt.
a legtöbb esetben a magyar étel volt rosszabb - írja az Index.
A 69 eltérő termékből 30-nál érzékszervi, 8 esetben összetételbeli különbséget találtak, míg 33 esetben mindkét teszttípussal gond volt. Eleve más alapanyagokból készülnek az ételek, a magyar termékekben jellemzően több az ízfokozó, kevesebb a tápanyag, és az alapanyag is olcsóbb.
Egyébként 51 terméknek volt teljesen azonos a típusa, míg 20 élelmiszernél hasonló termékeket hasonlítottak össze. A képet egyébként árnyalja, hogy néhány esetben annyi volt a különbség, hogy az adott termék más árnyalatú volt, illetve más más méetű kockákból áll a csokoládé. Olyan is van, ahol az érzékszervi különbségeknél csak annyit tüntettek fel, hogy az adott termék "gyengébb minőségű".
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
De mi az, ami tényleg rosszabb minőségű?
Persze olyan termékek is akadta, amelyek már összetevőjükben is eltérést mutatnak. Ez ugyan lehet csupán annyi, hogy más típusú adalékot használnak a gyárban, de olyan is akad, ahol a természetes összetevőt aromára cserélték. A Kelogg"s Corn Flakes-hez ugyan Magyarországon vitaminokat adnak (ezt nyugaton nem teszik), azonban az árpamaláta helyett maláta aromát használnak a gyártáskor.
Magyar márkás termékeket is vizsgáltak, a Pick szalámi például itthon sötétebb és fűszeresebb, az viszont nem derült ki, hogy ez jobb minőséget jelent-e.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







