12 °C Budapest
Kertes házad, nyaralód van? Siess, ilyen akció is ritkán van az évben!

Kertes házad, nyaralód van? Siess, ilyen akció is ritkán van az évben!

2017. március 10. 16:30

Itt a tavasz, így a kerti munkálatokhoz szükséges szerszámokat érdemes mihamarabb beszerezni. Az áruházláncok ugyanis már komoly, tematikus akciókkal várják a hobbi és profi kertészeket. Ezúttal ezekből szemezgettünk.

Egyértelműen a tél végét, és egyben a tavasz kezdetét jelzi, hogy mostanra szinte az egész országban kinyíltak, és talán már le is virágoztak a hóvirágok. Ez viszont egyet jelent a kerti munkálatok kezdetével is; Bálint gazda szerint ilyenkor időszerű például a fenntartó metszés, a lemosó permetezés, a konyhakerti első magvetés és a gyep ápolása is. Arra azonban a szakember felhívja a figyelmet:

Nagyon gondosan kell megszervezni a munkák sorrendjét, mert az elsietés éppen olyan káros következményekkel járhat, mint a halogatás

A munkálatok helyes sorrendjéhez, na meg a rutin megalapozásához tehát érdemes áttanulmányozni a szakportálokat (legalábbis a kezdő kertészeknek mindenképp), de a következő hónapokra szükséges szerszámokat is érdemes lehet már most beszerezni. Az áruházláncok ugyanis már komoly, tematikus akciókkal várják a hobbi és profi kertészeket. Ezúttal ezekből szemezgettünk. De előtte egy örökzöld sláger...

Tesco

Ahogy a legtöbb nagy áruházlánc, úgy a Tesco is előrukkolt már tematikus újságjával, amely március 2-29. között érvényes. "Álmai kertje most valósággá válhat"- ígérik a címoldalon, amelyhez például fűnyírót kínálnak 36 990 forintért, benzinmotoros fűkaszát 20990 forintért. Sőt, külön kiemelik, hogy az újságban és az áruházakban megtalálható minden 49 ezer forint feletti termékre 0% THM hitelt (10 hónapra) is igénybe lehet náluk venni.

KATT! A Tesco legütősebb kertészeti akcióit itt találod!

Interspar

Az Interspar is tematikus kiadvánnyal várja a tavaszt. A "Kertbarátoknak!" szlogennel futó, március 1-28. között érvényes akciós újság címlapján 99 forintért kínálják az 5 literes általános virágföldet, de vannak a felhozatalban, 45 forintos csomagártól különböző vetőmagok is. Meglepően jó vételnek tűnik a 349 forinttól kapható napelemes kerti lámpa, illetve az 5499 forintos esővíztároló (200 liter) is. A benzines láncfűrész is jó lehet a száraz gallyak ellen folytatott harcban, most 24999forintért vihetjük haza az Intersparból, míg a membrános búvárszivattyút 11999 forintért mérik.

KATTINTS! Az Interspar tematikus akciói összegyűjtve!

Aldi

"Kertművészet Aldi-módra" - hirdeti akciós kiadványában az áruházlánc. A március 23. és április 20. között érvényes (tehát MÉG NEM ÉRVÉNYES!) szórólap szerint 1499 forintért mérik majd a vízálló kerti papucsot, 7999 forintért a profi metszőollót, illetve 79990 forintért a benzines fűnyírót. Csak bírjuk kivárni...

Ne maradj le a 10 millió forintos támogatásról!

Egyre több család igényli a babaváró hitelt. A termék népszerűsége nem véletlen, a feltételek teljesítése esetén ugyanis nem kell visszafizetni az akár 10 milliós támogatást. Külön ki kell emelni, hogy a babaváró program 2021 keretében felvett személyi hitel szabad felhasználású, azaz bármire elkölthető. Fontos tudni ugyanakkor, hogy a babaváró hitelhez minden bank más feltételeket szab: például más az elvárt minimális jövedelem és a jövedelem terhelhetősége. A megújult Pénzcentrum babaváró hitel kalkulátor az aktuális banki feltételek alapján pontosan megmondja, melyik banknál milyen feltételekkel kaphatsz kamatmentes hitelt. Kalkulátorunkban egy kattintással megtudhatod, hogy a jövedelmed alapján mely bankoknál érhető el számodra a babaváró hitel. Ne maradj le a támogatásról, még akkor sem, ha nem tervezel gyereket, mert ügyesen befektetve még így is megérheti igényelni a babaváró hitelt. (x)

KATT! Az ALDI legdurvább kertészeti akcióit ITT találod!

Auchan

Az Auchan március 9-22. között érvényes, "Kertészkedni könnyű" fantázianéven futó tematikus kiadványában is akadnak akciók szép számmal. A nagyi lekvárjára - vagy nagypapa pálinkájára - is gondoltak a szerkesztők, ugyanis - rögtön a címlapon - 999 forintért kínálják a gyökércsomagolt gyümölcsfákat (őszibarack, alma, szilva, cseresznye, körte, megy, sárgabarack). A kiadványban, a különböző haszon- és díszkerti növények mellett akadnak szerszámok is szép számmal: már 399 forintért kaphatunk kis, kézi ásót és gereblyét, 2490-ért fóliasátrat, vagy 7990 forintért 16 literes háti permetezőt. De akad az akciós újságban fűnyíró is bőven, az egyik legdrágább darab például 549 990 forintért. Jó pont, hogy több termékre az Auchannál is lehet 0% THM-el hitelt felvenni.

KATTINTS! Az Auchan összes kerti akciója egy helyen!

 

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2021. május 18. kedd
Erik, Alexandra
20. hét
EZT OLVASTAD MÁR?