Léptek az áruházak: eltűnhet a Nutella a boltok polcairól

2017. január 13. 13:01

Olaszországban a Coop boltjaiban elővigyázatosságból levették a polcokról a Nutellát, hiszen egy friss tanulmány szerint a benne lévő pálmaolaj akár rákot is okozhat. A mogyorókrém gyártója az olasz Ferro védekező kampányba kezdett és nyilvánosan ki áll a pálmaolaj mellett.


A pálmaolajat már régóta támadják környezeti és egészségügyi hatások miatt. Most azonban egy új szövetséget kapott maga mellé, mégpedig a Nutella gyártóját. Az olasz Ferrero nyilvánosan áll ki a pálmaolaj mellett, teszi ezt annak ellenére, hogy számos más élelmiszergyártó cég igyekszik kerülni ezt az összetevőt a termékeiben - írja az Index.

Az EU élelmiszerbiztonsági hatósága (EFSA) még májusban jelentette ki, hogy a pálmaolaj rákkeltőbb a többi növényi olajnál, ha 200 Celsius-fok fölé hevítjük. Ugyanakkor nem javasolta azt, hogy a fogyasztók ne egyenek több pálmaolajat, annyit mondott csak, hogy további kutatások szükségesek a kockázatok pontos felméréséhez.

Az ügy most azért robbant hatalmasat, mert legnagyobb olasz élelmiszerlánc,

a Coop úgy döntött, hogy bojkottálja a pálmaolajjal készült termékeket az EFSA tanulmányára hivatkozva.

Indoklásuk szerint elővigyázatosságból. A legnagyobb olasz tésztagyártó, a Barilla szintén pálmaolajtól mentes termékeket kezdett el gyártani.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Hogyan védekezik a Ferrero?

A tanulmány egyik kulcsmondata, hogy a pálmaolaj 200 fok feletti hevítésnél bocsátja ki rákkeltő anyagait. Hevíteni pedig azért kell, hogy eltűnjön vöröses színe és semlegesítsék amúgy kellemetlen szagát. A Ferrero azonban azt állítja, hogy ők pont 200 fok alá hevítik csak a pálmaolajat nagyon alanyos nyomáson, hogy minimalizálják a rákkeltő szennyeződést. A folyamat hosszabb és húsz százalékkal többe is kerül, mint a hagyományos hevítés. De így tudják olyan alacsony szinten tartani a szennyeződéseket, amelyeket a tanulmány is említ, hogy még műszerekkel sem kimutatható.

Persze nem a Ferrero az egyetlen, amely még mindig használ pálmaolajat, az Unilever és a Nestlé is használja ezt csokoládéikban, süteményeikben és a margarinjukban. Ezek a cégek is azt állítják, hogy figyelik a fejleményeket és beszállítóikkal azon dolgoznak, hogy a lehető legalacsonyabb szinten tartsák a szennyeződést. Egyelőre azonban a Ferrero az egyetlen olyan cég, amely nyilvánosan is kiáll a pálmaolaj mellett.

A Nutella eladásai Olaszországban három százalékkal estek augusztusig, ami a Ferrero szerint a botrány miatt történt. Emiatt kezdték el népszerűsítő kampányukat szeptemberben. Azóta négy százalékkal nőttek az értékesítések. A nemzetközi eladásokban nincsenek változások, de erről nem árultak el adatokat.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 6. vasárnap
Zakariás
36. hét
Szeptember 6.
Bányásznap
Szeptember 6.
A nagyszülők napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 5. 19:20