A Könyvtárellátó megkezdte a tankönyvek kiszállítását

Pénzcentrum2013. augusztus 9. 16:03

A Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO) országszerte több ponton felállított logisztikai központjaiból már megkezdte a tankönyvek kiszállítását az iskolákba. Szeptemberig minden intézménybe megérkezik a mintegy 1,2 millió névre szóló tankönyvcsomag, melyeket az iskolák tanévkezdéskor osztanak ki a diákoknak. Idén több mint 600 ezren - a rászorulók, illetve az első évfolyamosok - állami támogatásnak köszönhetően ingyenesen jutnak hozzá a tankönyvekhez.

Összesen 1,2 millió tankönycsomagot szállít ki a Kello szeptemberig az iskoláknak. A Könyvtárellátó országszerte több ponton felállított logisztikai központjaiból biztosítja, hogy a tankönyvellátás zavartalanul működjön, és iskolakezdéskor minden diák kézhez kaphassa névreszóló tankönyvcsomagját.

A Kello 550 ezer díjbekérőt postázott ki korábban a diákok részére, idén összesen tehát a diákok kevesebb, mint felének kell fizetnie a tankönyvekért. A díjbekérők az iskola által leadott rendelések alapján kerültek kiállításra. A befizetési határidő augusztus 15-e, azonban a határidő lejárta után is lehetőség van kiegyenlíteni a tankönyvek ellenértékét, ebben az esetben a befizetés tényét a tankönyvek átvételekor, az iskola felé a diáknak vagy a szülőnek kell igazolnia.

Kattints! "Áll a bál: nem lesz mindenkinek tankönyve iskolakezdésre!?"

Az iskolai adatbázisban költözés vagy egyéb változás következtében helytelenül szereplő lakcím miatt a fizetős diákok egy nagyon kis hányada nem kapta kézhez a kipostázott tankönyves díjbekérőt. A Könyvtárellátó ezért arra kéri a szülőket, hogy ha a gyermekük nem jogosult ingyentankönyvre, viszont díjbekérőt sem kaptak, ezt mielőbb jelezzék a Kellónak az adatok pontosítása érdekében. A kipostázott díjbekérőt készpénzzel, átutalással és iskolakezdési kafetéria utalvánnyal is ki lehet egyenlíteni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Címkék:
vásárlás, könyv, tankönyv, könyvtárellátó,